Gyulafehérvári bögre az IKEA egyik legsikeresebb terméke


-A A+

Három erdélyi cég a legfontosabb hazai beszállítója az IKEA-nak, amely szinte félmilliárd euró ártkben vásárol romániai vállalatoktól.  

489 millió euró értékben vásárolt árut romániai beszállítóktól az IKEA a 2014 szeptembere és 2015 augusztusa közötti időszakban. Ez 3 százalékát jelenti a svéd áruházlánc által globális szinten beszerzésre beszerzésre fordított összegnek, vagyis Románia jelentős üzleti partnernek minősül, mindössze hét ország előzi meg. Ezek sorában az első, egyáltalán nem meglepő módon, Kína, az IKEA által áruvásárlásra költött pénz 25 százaléka a távol-keleti gazdasági nagyhatalom vállalataihoz vándorol. A második Lengyelország 9, a harmadik pedig Olaszország, 8 százalékkal.

A világ egyik leggazdagabb embere, a legendásan szerény életvitelt folytató svéd Ingvar Kamprad tulajdonában levő óriásvállalatnak 20 hazai cég szállít bútorokat és lakberendezési termékeket. „A Romániában gyártott legsikeresebb termékünk egy csupor, melyet 5 euróért árulunk. Ez a gyulafehérvári Apulum terméke. Szinte a nulláról kezdtük ezzel a céggel, amely jelenleg világszinten a legmagasabb szinten automatizáltak és legversenyképesebbek közé tartozik” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Henrik Elm, az IKEA globális beszerzésfejlesztési igazgatója. Az 1970-ben alapított, jelenleg olasz tulajdonban levő Apulum gyulafehérvári üzeme a kontinens legnagyobb porcelángyára, ahol évente több mint 40 millió darab porcelánterméket állítanak elő.  

Az IKEA fontos beszállítói között két további erdélyi cég van, mindkettő bútorgyártó: a máramarosszigeti Aviva és a nagybányai Aramis. Ez utóbbi a legnagyobb, hazai tőkével működő romániai exportőr. Az Aramis tavalyi árbevétele 150 millió euró volt, az idei évre pedig 174 millió eurót irányoztak elő, míg az alkalmazottak száma 3500-ról 4000-re nő. A vállalat, egy, az IKEA-val közös beruházásnak köszönhetően bútorok mellett immár matracokat is gyárt.

Az idehaza előállított IKEA-termékek legnagyobb része külföldre kerül. Az egyetlen hazai IKEA áruházban a belföldi eredetű árucikkek az eladásoknak mindössze 0,5 százalékát adják, míg az árukészlet értékének 0,7 százalékát.

A tavalyi pénzügyi évben az IKEA romániai áfa nélküli árbevétele 425 millió lej volt, 12 százalékkal több az előző évinél. A bevétel 84 százalékát a Bukarest határában található áruház generálja, 8 százalékát az abban működő étterem, s ugyancsak 8 százalékát az online rendelések teszik ki. Nemrég elkezdődött a második hazai IKEA építése, mely szintén a fővárosban lesz. A vállalat vezetői több alkalommál elmondták, hogy hosszútávú terveik között további hét áruház megnyitása szerepel. Ezek közül egy állítólag Kolozsváron, egy pedig Arad és Temesvár között lesz.

Az IKEA a világ legnagyobb bútorokat és lakberendezési cikkeket fogalmazó áruházlánc. A legutóbbi pénzügyi évben a cég árbevétele 3,3 milliárd euró volt.     

 








EZT OLVASTA MÁR?

X