Hiába nő a román gazdaság, az alkalmazottak fogynak


-A A+

Hat év leforgása alatt félmilliónál több állás szűnt meg Romániában. 2015 végén 10 ezerrel kevesebb munkavállaló volt, mint egy évvel korábban.

Románia tavaly, valamint az idei év első negyedévében is a legnagyobb arányú növekedést érte el az Európai Unióban, ám ennek egyelőre nincs látszata a munkaerőpiacon. 2015-ben a legoptimistább prognózist is meghaladva, 3,7 százalékkal nőtt a hazai gazdaság, míg 2016 első negyedévben még látványosabb, 1,6 százalékos növekedést produkált. Ez több mint kétszerese a térség szintén jól teljesítő országai, Bulgária és Szlovákia által elért 0,7 százalékos növekedésnek, míg a lengyel és a magyar gazdaság zsugorodott, 0,1, illetve 0,8 százalékkal.

Bár látszólag magas fordulatszámon pörög, a gazdaság munkaerőigénye továbbra is alacsony. A Pénzügyminisztérium adatai szerint tavaly 3,88 millió munkavállaló dolgozott idehaza munkaszerződéssel. A feketemunka miatt a dolgozók valós száma néhány százezerrel, egyes becslések szerint akár 1 millióval is nagyobb lehet.

A működő cégek száma 452 ezer volt, ami azt jelenti, hogy egy vállalatra átlagban 8,6 alkalmazott jut. A tavalyi évhez képest a munkavállalók száma nemhogy nőtt volna, de 10 ezerrel csökkent. A negatív tendencia 2009, a gazdasági válság első teljes éve óta tart, mikor is a munkakönyves alkalmazottak száma 4,76 millió volt. A legnagyobb vérveszteség 2010-ben érte a munkaerőpiacot, amikor is félmilliónál is többel csökkent a dolgozók száma.

A kiskereskedelem sínylette meg leginkább

A válságot leginkább megsínylő ágazat, legalábbis a dolgozók számának tekintetében, a kiskereskedelem volt. A tavalyi év végén 115 ezerrel dolgoztak kevesebben a kereskedelemben, mint hat évvel korábban. Ennek ellenére, 444 ezer alkalmazottal a kiskereskedelem a legtöbb munkaerőt foglalkoztató gazdasági ágazat.

A második legnagyobb érvágást az építőipar szenvedte el, ahol 100 ezer munkahely szűnt meg. Arányaiban a legsúlyosabb csapást a reklámipar szenvedte el. 2008-ban még 80 ezren dolgoztak a reklámszakmában, tavaly azonban már csak 26 ezren, ami a korábbi létszámnak alig egyharmada.

A cégbíróság hivatalos nyilvántartásában szereplő 99 gazdasági ágazat közül jelenleg csupán 21-ben dolgozik több ember, mint 2009-ben, 1000 főnél nagyobb növekedéssel pedig mindössze 10 büszkélkedhet. A legtöbb új munkahely a nagykereskedelemben jött létre, ahová többek között a Metro és a Selgros tartozik, valamint a z energetikai és a gyógyszeripari vállalatok.








EZT OLVASTA MÁR?

X