Több százezer közalkalmazottnak emelik meg a bérét hétfőtől


-A A+

Augusztus elsejétől közel 650 ezer közalkalmazott kap az eddiginél nagyobb fizetést, mindez idén 870 millió, jövőre pedig 2,6 milliárd lejes többletterhet jelent az állami költségvetésnek. Az egységes bértáblát célzó sürgősségi rendelet értelmében az új bérrács két szakaszban lép életbe, ahogy azt Dragoș Pâslaru munkaügyi miniszter korábban elmondta, a fizetéseket 2017 decemberében emelik meg újra.Az új bértábla 160 ezer egészségügyi alkalmazottat érint kedvezően. Mivel több ezer orvos és asszisztens hagyja el az országot az alacsony jövedelmek miatt, a kormány kiemelt figyelmet fordítana az ágazatra. Az egészségügyi rendszerben nemcsak egyazon kórházon, vagy klinikán belül, hanem a teljes ágazatban megszüntetik az azonos beosztású személyzet bérkülönbségeit. Ugyanakkor a szakma vonzóbbá tételéért a sürgősségi rendelet 10 százalékos többletbéremelést ír elő az újonnan alkalmazottak számára. Emellett jövő év januárjától teljesítményarányos bónuszrendszert is bevezetnek.

A klinikákon dolgozó orvosok bére 2364 és 2944 lej között alakul, míg a nővérek fizetése 1960 és 2441 lej közé tehető. A sürgősségi osztályokon, illetve a mentőszolgálatoknál egy-egy főorvos 4371 és 5443 lej között kereshet. Az ötös szakképesítési fokozattal rendelkező főorvosok fizetése 914, míg az azonos fokozatú szakorvosok jövedelme 557 lejjel nő. Az elsőéves rezidensek 312, a másodévesek 294, a hatod-hetedéves rezidens orvosok pedig 746 lejjel kapnak többet, mint eddig.

A kormány engedett a tanügyi szakszervezetek nyomásának, és az egészségügyhöz hasonlóan az oktatásügyben is a teljes ágazatra kiterjesztik a bérkorrekciókat. Az oktatásban is 10 százalékos többletbéremelés van érvényben a kezdő alkalmazottak esetében. Ugyanakkor az új bérrács szerint egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, az 1-es fokozatba tartozó, legalább egy, maximum hat év régiséggel rendelkező tanárnak hétfőtől 1896 és 2361 lej között mozog az alapfizetése. A kezdő tanárok 1700–2117 lej között kereshetnek, miközben az egyetemi tanárok havi bére, 6–10 éves régiség mellett 2991 és 3465 lej közé tehető.








EZT OLVASTA MÁR?

X