Évi másfél milliárd eurót küld haza a 3,5 millió külföldi munkavállaló


-A A+

Három és félmillió román állampolgár dolgozik a határokon kívül, a külföldi munkavállalók évente 1,5 milliárd eurót küldenek haza.

A romániai fiatalok arra panaszkodnak, hogy tanulmányaik befejeztével nem találnak olyan munkahelyet, ahol úgy érzik, hogy megfizetik őket, vagy ha mégis, akkor nem tudnak a szakmájukban elhelyezkedni. Ennélfogva az elfogadható megoldás sokaknak a külföldi munkavállalás – derül ki a Mediafax összeállításábón.

Paradox állapot

A statisztikai hivatal szerint júniusban a munkanélküliségi ráta 6,4 százalék volt, a munkanélküliek 14-15 százalékát teszik ki a 18 és 25 év közötti fiatalok. Ennek a rétegnek a panaszai szerint a legnagyobb akadálya a szakmájukban való elhelyezkedésnek az, hogy a munkaadók már munkatapasztalattal rendelkező alkalmazottak szeretnének felvenni. Ennek következményeként alakul ki az a paradox állapot, hogy mivel nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, munkatapasztalatot sem tudnak felhalmozni, így reménytelen a végzettségüknek megfelelő munkát találni. 2015 végén 18 412 olyan huszonöt év alatti munkanélkülit jegyeztek országszerte, aki már több mint hat hónapja nem talált állást – ez a 25 év alatti állástalanok 27,2 százalékét jelentette.  

Hatalmas összeget küldenek Romániába

A külföldön munkát vállalók évente 1,5 millió eurót küldenek haza, ez a réteg óriási gazdasági potenciált jelent Romániának – vélekedett egy korábbi nyilatkozatában Dacian Ciolos. A kormányfő szerint hazatérésre kell ösztönözni azokat, akik hajlandóak lennének hazaköltözni, vagy pedig szorosabb kulturális, üzleti vagy tudományos kapcsolatot kiépíteni azokkal, akik inkább külföldön maradnának.

A nagyarányú külföldi munkavállalásnak következményeként egyes területek szakemberek nélkül maradtak.  A Mediafax összeállításában megszólaltatott munkaadók szerint a magas fizetés ösztönző hatású ugyan, azonban a külföldön dolgozóknak ez nem elég a visszatéréshez: nyugat-európai szintű szolgáltatásokra van szükség, például az egészségügyben vagy az oktatásban is.

Olaszországban 1,1 millió román állampolgár dolgozik, Spanyolországban és Németországban 730 illetve 240 ezer. Az adatok szerint 40 ezer román állampolgár vállalt munkát Görögországban, 34 ezer Portugáliában, 31 ezer Magyarországon és 20 ezer Cipruson.







EZT OLVASTA MÁR?

X