Egyre több német vállalat ad munkát menekülteknek


-A A+

Németországban egyre több vállalat csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely a menekültek munkaerőpiaci beilleszkedését szolgálja és már több ezer gyakornoki helyet és állást teremtett, bírálói szerint azonban az eredmények nem jelentősek - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A vállalati szféra Mi-Együtt (Wir-Zusammen) nevű kezdeményezése 36 cég összefogásával indult az idén februárban, és mostanáig 113 társaság csatlakozott hozzá. A tagoknak augusztus elején megküldött kérdőívre 83 vállalat válaszolt. Adataik szerint 449 menekültet foglalkoztatnak teljes állásban, és meghirdettek több mint 3200 gyakornoki helyet, amelyből nagyjából 1800-at már betöltöttek. Ezen kívül 700 szakmai gyakorlati helyet is létrehoztak, amelyek közül 534-et töltöttek be eddig.

A kezdeményezés szervezőinek adatai szerint valamennyi társaságot együttvéve 14 ezer alkalmazott végez társadalmi munkát menedékkérőket, menekülteket támogató projektekben, és 2600-an vesznek részt a vállalatoknál indított úgynevezett mentorprogramokban, amelyekben a többi között a nyelvtanulásban és a hivatali ügyintézésben segítenek.

A lap kiemelte: a Mi-Együtt kezdeményezés megítélése vegyes, a bírálók rámutatnak, hogy a résztvevő cégek számához és méretéhez viszonyítva a gyakornoki és szakmai gyakorlati helyek száma nem túl nagy.

A kezdeményezéshez a többi között olyan óriásvállalatok csatlakoztak, mint az egyedül Németországban 114 ezer embert foglalkoztató Siemens vagy a Lufthansa, amelynél világszerte csaknem 120 ezren dolgoznak.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) számításai szerint a tavaly érkezett mintegy 1,1 millió menedékkérő várhatóan nagyjából 60 százaléka kapja meg a menekültstátuszt vagy a nemzetközi védelem más formáját, vagyis durván 600 ezer ember szerezhet munkavállalásra is feljogosító tartózkodási engedélyt. Ennek a csoportnak a 70 százaléka lehet munkaképes korú, azaz mintegy 350-400 ezer embernek kell helyt állnia a munkaerőpiacon.

A BA tapasztalatai szerint azonban a piaci belépés utáni első évben a menekültek csupán 10 százaléka talál munkát, főleg a nyelvtudás, valamint az elhelyezkedéshez szükséges formális képzettség és munkatapasztalat hiánya miatt. A nyelvtudás erősödésével és a képzettségi szint emelkedésével aztán a foglalkoztatottsági arány javul, 5 év alatt 50 százalékra, 15 év alatt 70 százalékra emelkedhet, vagyis a menekültek inkább "a holnapután munkavállalói" lehetnek a német munkaügyi szakértők szerint.

Ezt jelzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap egyik felmérése, amelyben a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatójában jegyzett - a legnagyobb piaci tőkeértékű - részvénytársaságokat vizsgálták. Adataik szerint az indexben szereplő társaságoknál június végén 54 menekült jogállású munkavállaló dolgozott, és a 30 cég által menekülteknek meghirdetett 2700 gyakornoki helyből 500-at töltöttek be.








EZT OLVASTA MÁR?

X