Egy év alatt 12,4 százalékkal nőtt a nettó átlagbér


-A A+

Júliusban 12,4 százalékkal volt több a nettó átlagbér a tavalyi hetedik hónaphoz mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet.

A nettó átlagbér 2078 lej, a bruttó havi átlagbér pedig 2875 lej volt. Az infláció alakulásának figyelembe vételével kiszámolt reálkereset 13,3 százalékkal volt magasabb júliusban a tavalyi hetedik hónaphoz mérten.

Tavaly 25 százalékkal emelték az orvosok és a tanárok bérét. A magánszférában kisebb mértékben ugyan, de emelkedtek a jövedelmek. A reálbér növekedését az infláció csökkenése is segítette, amelynek éves értéke júliusban mínusz 0,8 százalék volt.

A statisztikai intézet előző nap közölte, hogy a második negyedévben 11,97 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség a tavalyi második negyedévhez mérten, és 5,86 százalékkal az első három hónaphoz képest. 

A Ziarul Financiar kedden emlékeztetett, a bérek emelkedése és munkaerőköltség növekedése következtében júliusban 1,1 százalékkal csökkent a GDP egynegyedét adó és az export legfőbb hajtóerejének számító ipar termelékenysége. A termelékenység csökkenésének egyik oka a lap szerint, hogy a bérek növekedése rontja azon vállalatok versenyképességét, amelyek nyereségüket elsősorban az alacsony munkaerőköltségre alapozzák.








EZT OLVASTA MÁR?

X