Hivatalos: elkészül idén a Gyalu-Nádas sztrádaszakasz, mégsem adják át


-A A+

Év végig elkészül az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti, 8,7 kilométeres szakasza, de nem lehet átadni a forgalomnak, mert nem épült meg a Szamos felett átívelő viadukt, amely összekötné a sztráda többi, Aranyosgyéres felé tartó részével – erősítette meg az autópályák és országutak társaságának (CNADNR) vezérigazgatója.

Cătălin Homor a HotNews portálnak elmondta, a versenytárgyalást a viadukt megépítésére már 2015-ben meghirdették, de idén törölték a licitet, mert nem volt megfelelően dokumentálva. A következő hetekben hirdetik meg újra – tette hozzá.

A 8,7 kilométeres sztrádaszakasz kivitelezője a román UMB cég, amely 2016 végén be is fejezi a munkálatokat. Arra kérdésre, hogy a CNADNR miért nem maga fogott neki a viadukt megépítésének – erre ugyanis a törvény lehetőséget ad –, Cătălin Homor azt mondta: a társaságnak nincs tapasztalata hidak építésében, és „nem akartak kísérletezni”. A viadukt első oszlopait egyébként még az amerikai Bechtel cég rakta le, amikor nekilátatott az észak-erdély autópálya megépítésének.

A Gyalu-Magyarnádas sztrádaszakasz Kolozsvár nyugati körgyűrűjeként funkcionálna: a DN1-es jelzésű utat kötné össze a Szatmár és Zilah felé vezető DN1F jelzésű úttal. 








EZT OLVASTA MÁR?

X