Felejtsük el a Tarnica-tónál tervezett új vízerőművet?


-A A+

A Kolozs megyei Tarnica-tónál építendő vízerőmű projektről tárgyalt a képviselőház ipari és szolgáltatásügyi szakbizottsága Victor Grigorescu energiaügyekért felelős miniszterrel Bukarestben.

„Először 1975–1985 között készültek el a vízerőmű építéséről szóló tanulmányok, 2007-ben prioritásnak nyilvánították, 2014-től pedig befektetőket keresnek. Összesen 3 millió eurót költött el Románia anélkül, hogy a munkálatok elkezdődtek volna. A zöldmezős beruházást körülbelül 1 milliárd euróra értékelik” – fogalmazott Antal István, az RMDSZ szakbizottsági tagja az ülésen.

A miniszter elmondta, hogy a tarnicai beruházás helyett a kormány európai vagy norvég alapokból kutatási terveket finanszírozna, amelyek kimutatnák, hogy a Tarnica-tónál építendő vízerőmű helyett hová és hány kisebb méretű, de országszerte több erőművet lehetne építeni.

Antal István, az RMDSZ szakbizottsági tagja elmondta: az országnak energetikai téren egy összehangolt törvénykezésre van szüksége: „több alkalommal kifejtettem, hogy az energetikai szférában, az ország prioritásait szem előtt tartva, az európai direktívákkal való összehangolt törvénykezésre van szükségünk. Mivel Romániának még nincs egy energetikai stratégiája, ilyenszerű lehetetlen helyzetek alakulnak ki, mint a Kolozs megyei tarnicai vízerőmű esetében, kapkodások fordulhatnak elő.”








EZT OLVASTA MÁR?

X