Szintet lépett a nagyváradi reptér


-A A+

Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke kedden bejelentette a nagyváradi repülőtérről induló első, rendszeres nemzetközi járatokat. A tárgyalások nagyjából két hete befejeződtek, de a bejelentéssel megvárták a jegyértékesítés kezdetét. A sajtótájékoztatóval egy időben kezdték el árusítani a jegyeket a jövő tavasztól induló Nagyvárad–Barcelona és Nagyvárad–Milánó járatokra.

Pásztor Sándor elmondta, az önkormányzati választásokat megelőző kampányban az RMDSZ számára kiemelt célt jelentett a nagyváradi repülőtér fejlesztése. Sikerült egy új belső járatot indítani Konstancára, most pedig két új nemzetközi járatot Barcelonába és Milánóba, jövő nyárig pedig újabb járatokat jelentenek be.Amellett, hogy Nagyvárad felkerült Európa legnagyobb légitársaságának térképére, a megyei tanács elnöke fontosnak tartja a megyeközpont további népszerűsítését, ezért kezdeményezte, hogy az egyik repülőn nagybetűkkel szerepeljen a város neve.

Barabás Denis, a Ryanair romániai kirendeltségének vezetője elmondta, hogy az első járat március 26-án repül Barcelonába, majd március 29-én Milánóba. Jegyeket 19,99 eurós ártól lehet vásárolni, mint rámutatott, a Ryanair Európa legolcsóbb repülőtársasága. Romániában a nagyváradi a negyedik repülőtér, ahonnan járatokat indítanak, ezzel 45 új munkahelyet hoznak létre. 

Számításaik szerint a két járat évente több mint 60 ezer utast jelent Nagyváradról. A Ryanair és Bihar Megye Tanácsa közötti szerződésnek megfelelően rövidesen megkezdődik az új utasterminál építése, illetve két hónapon belül kialakítanak egy új indulási, érkezési zónát.








EZT OLVASTA MÁR?

X