Merre tovább marosvásárhelyi repülőtér?


-A A+

A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér vezetősége 2012-re 260 ezer utas kiszolgálását tűzte ki célul a múlt év elején. Ehhez képest az év végi mérleg eredménye 300 ezernél is több utas – számolt be a maszol.ro-nak Peti András, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke.peti andras ae 02

Tájékoztatása szerint sikerült valamennyi tervet megvalósítaniuk a múlt esztendőben: a kifutópályák felújítási munkálatait, valamint azoknak az eszközöknek a beszerzését, amelyek a biztonságos le- és felszálláshoz szükségesek. „A 2013-as évre újabb utasszám-növekedést tűztünk ki célul, szeretnénk, ha ez év végére elérnénk a 400 ezret" – mondta az elnök.

A legnagyobb utasszállítást a vidrátszegi légikikötőről a tavaly is a WizzAir valósította meg, mintegy 270 ezer személyt szállított Marosvásárhelyről nyolc külföldi célállomásra: Budapestre, Rómába, Londonba, Milánóba, Barcelónába, Madridba, Párizsba, Dortmundba. Az idéntől tovább bővül a kínálat – ahogy erről már korábban is írtunk –, a fapados légitársaság Münchenbe és Frankfurtba, illetve Bolognába indít a tavasztól újabb járatokat.repter10

A Tarom a Marosvásárhely és Bukarest közötti járatait működteti heti három alkalommal, a nyári időszakban, június 20-a és október 10-e között az Air Arabian Marosvásárhely és Hurghada, valamint a Wideroe Marosvásárhely és Koppenhága között szállított utasokat.

Peti András a maszol.ro-nak elmondta, ezek a nyári járatok az idén is felszállnak, de újabb légitársaságokkal is szeretnének szerződést kötni. „Csak annyit árulhatok el, hogy folyamatosan tárgyalunk más cégekkel is, és már közel vagyunk a szerződéskötéshez, aminek köszönhetően újabb járatok indulhatnak Marosvásárhelyről a világ különböző tájaira" – fogalmazott a repülőtér igazgatótanácsának elnöke.

„A kolozsváriak betesznek nekünk"

A Kolozs megyei tanács korábban beperelte a repülőteret üzemeltető Maros megyei önkormányzatot, mert szerintük megszegi a szabad piaci verseny szabályait azzal, hogy túl nagy támogatást ad a marosvásárhelyi légikikötőnek. A per nyomán a marosvásárhelyi reptérnek új reptéri díjszabást kellett bevezetnie.repter bent01

Arra a kérdésünkre, hogy a folyamatos nézeteltéréseket sikerült-e tisztázni a kolozsváriakkal, Peti elmondta, a bíróság által kiszabott kötelezettségeknek természetesen eleget tesznek, de ez nem befolyásolja a repülőtér működését. „Természetes, hogy a marosvásárhelyi repülőtér konkurenciája, a kolozsvári, illetve a nagyszebeni nem örül annak, hogy itt ilyen jól megy a forgalom, egyre többen veszik igénybe a szolgáltatásainkat és ez ellen valamiképpen megpróbálnak tenni is" – mondta Peti.

Mint ismert, a decemberben lemondott igazgatótanácsi elnök, Mihai Poruțiu helyét jelenleg Peti András tölti be addig, amíg újabb pályázatot írnak ki a vezetői állásra. „Ez nem befolyásolja a repülőtér tevékenységét, én kevesebbet alszom, de az utasok továbbra is számíthatnak szolgáltatásainkra" – fogalmazott az elnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X