Ösztöndíjprogram segít elsajátítani az európai vállalkozói kultúrát
Európai vállalkozói kultúra gyakorlati elsajátítását kínálja romániai kezdő vállalkozóknak, vagy vállalkozni vágyóknak az „Erasmus – fiatal vállalkozóknak” ösztöndíjprogram.
Országos szinten tíz fiatal, kezdő vállalkozónak van lehetősége, hogy uniós pénzből 1 -6 hónapot eltöltsön valamelyik Európai állam kis-, középvállalkozásánál, ahol megismerkedhet az ottani menedzsment szemlélettel, de elsajátítják a vállalatvezetési, tervezési, pénzügyi, termékfejlesztési, értékesítési és marketing ismereteket, mondta el Édler András.
A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette: a résztvevő diák nyelvtudása is javul, és az ottani kapcsolati rendszerét is felhasználva, hazatérve saját vállalkozásba kezdhet, vagy fejlesztheti meglévő cégét.
Édler szerint a külföldi tapasztalatszerzés lehetősége vállalkozás indítását tervezőknek vagy legtöbb három éve vállalkozást működtetőknek szól, ágazati megkötés nélkül. A program kiváló lehetőség, hogy a résztvevők betekintsenek egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozás működésébe és az ott szerzett tudást, hazatérve saját vállalkozásuk építésénél hasznosítsák.
Hozzátette: az Erasmus program nem csak a kiutazókat célozza, hanem Romániában is keresnek olyan vállalkozásokat, amelyek külföldi fiatalt fogadnának szakmai gyakorlatra.
Nem a résztvevők, hanem a vállalkozások kora számít
Az „Erasmus – fiatal vállalkozóknak” programot Romániában többek között a Slatinai Fenntartható Fejlesztési Egyesület (ADDR) koordinálja, amelynek képviselője, Bădiceanu Andreea rámutatott: nincs korhatár így a „fiatal” a vállalkozásokra vonatkozik, nem pedig a résztvevők életkorára. Az ösztöndíj összege pedig függ, hogy melyik európai országban van a fogadó fél, de gyakorlatilag a ki és hazautazást illetve a szállás és étkezés költségeit finanszírozzák.
Bădiceanu Andreea szerint az „Erasmus – fiatal vállalkozóknak” ösztöndíj programban való részvételhez egy önéletrajz illetve egy üzleti terv szükséges valamint az, hogy a résztvevő elkötelezze magát, hogy hazatérve elindítja vagy fejleszti saját vállalkozását.
A program részleteit Sepsiszentgyörgyön, október 13-án, csütörtökön 16.30-tól a kereskedelmi kamara Olt utcai székhelyén ismertetik. A pályázati lehetőségről ezen a honlapon is lehet tájékozódni.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni