Athén újabb 1,1 milliárd eurót kap az EU-tól


-A A+

A Görögországnak nyújtandó mentőcsomag újabb, 1,1 milliárd eurós részletének folyósításáról egyeztek meg az eurócsoport pénzügyminiszterei - közölte az eurózóna szakminisztereinek luxembourgi tanácskozását követően az uniós tagországok szakminisztereit tömörítő tanács hétfőn.

Az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei pozitívan értékelték a nemzetközi hitelezők által meghatározott 15 pontos, többek között a nyugdíjrendszer, a bank- és az energiaszektor reformját érintő intézkedéscsomag sikeres görög teljesítését, amelynek köszönhetően le lehetett zárni a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálatát.

A miniszterek elismerték Görögország lépéseit adósságának kezelése érdekében júliusban és augusztusban, ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy Athénnak még be kell nyújtania a szeptemberre vonatkozó adatokat legkésőbb október végéig. Mindez megnyitná az utat az euróövezeti állandó mentőalap (Európai Stabilitási Mechanizmus, ESM) igazgatósága előtt a következő, 1,7 milliárd eurós részlet jóváhagyásához, amelyet egy elkülönített számlán a hátralék befizetésére kell fordítani – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint az eurócsoport miniszterei az ESM programja következő szakaszára figyelve arra szólították fel a görög hatóságokat, hogy gyorsítsák fel az intézmények munkáját a további szükséges szabályozások bevezetése érdekében, hogy időben befejeződhessen a mentőcsomag második felülvizsgálata.

A következő részlet kifizetésének végső jóváhagyására leghamarabb október 24-én, az eurócsoport legközelebbi ülésén kerülhet sor – tették hozzá.

Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik mentőcsomagról az Európai Bizottság, az EKB és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel.








EZT OLVASTA MÁR?

X