Céges top 500: Temes a legizmosabb erdélyi megye


-A A+

Temes, Brassó, Kolozs és Arad 70 pozíciót foglal el az ország 500 legnagyobb vállalatának listáján, a többi 12 erdélyi megye együtt csupán 57-et. Kovásznából és Szilágyból egy-egy cég fért csak fel a listára, azok is külföldi kézben vannak.

Négy megyében, Temesben, Brassóban, Kolozsban és Aradban van az erdélyi gazdaság súlypontja, derül ki a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak az ország 500 legnagyobb vállalatát a tavalyi árbevétel alapján rangsoroló összeállításából. A legtöbb céget, 22-t Temes megye adja, Brassó 19-cel, Kolozs 16-tal, Arad pedig 13-mal képviselteti magát. A második vonalba Bihar, Maros, Szatmár, Fehér és Szeben tartozik, előbbi három 8-8, utóbbi kettő pedig 7-7 gazdasági társasággal szerepel a rangsorban. Máramarosból és Beszterce-Naszódból 4-4, Hargitából, Hunyadból és Krassó-Szörényből 3-3, Kovászna és Szilágy pedig 1-1 céggel került fel a listára.

A legnagyobb, erdélyi magyar vállalkozó kezében levő cég továbbra is a Bukarestben bejegyzett RCS&RDS, melynek többségi tulajdonosa a nagyváradi Teszári Zoltán. A tízezernél több embert foglalkoztató részvénytársaság a 39-ik pozíciót foglalja el, 2,6 milliárd lejes forgalommal.

A legnagyobb székelyföldi vállalkozás az ásványvizeket, üdítőitalokat és sört forgalmazó borszéki Romaqua Group a 201-ik helyen áll, 632 millió lejes árbevétellel. Hargitából az M Tabac kft. (309 millió lej árbevétel, 3 millió lej nettó profit) és az Amigo&Intercost kft. (291 millió, illetve 9 millió lej) került még fel a listára, Háromszékről pedig a görög Olympus tulajdonában levő Fabrica de Lapte Brașov (338 millió lej, nulla nyereség). Erdélyből 127 cég szerepel a pénzügyminisztérium és az adóhatóság által közzétett adatok alapján összeállított rangsorban, ami szép szám, figyelembe véve, hogy a nagyvállalatok többsége Bukarestben és a fővárost körülölelő Ilfov megyében van bejegyezve.

Az ország legnagyobb cége 2015-ben, akárcsak az előző két évben, az Automobile Dacia Rt. volt, 19,1 milliárd lejes árbevétellel, valamint 448 millió lej nettó profittal. A második és a harmadik helyet az OMV Petrom csoport két tagja, az OMV Petrom Marketing kft. és az OMV Petrom Rt. foglalja el. Az első tízbe további három kőolajipari cég került be, a Rompetrol Rafinare, a Rompetrol Downstream és a Lukoil Románia. A rangsort a multik dominálják, a hazai tőkével működő vezető cég a barkácsáruházakat üzemeltető Dedeman a 17-ik.

A legnagyobb magyarországi érdekeltség és egyben a legnagyobb Kolozs megyei gazdasági szereplő, a Mol Romania Petroleum Products a 16-ik helyre került 4,4 milliárd lejes árbevétellel. Az OTP Bank Románia 382 millió lejes forgalma a 319-ik helyhez volt elég. A Transilvania Bank részvényesei minden bizonnyal elégedetten dőltek hátra mikor kézhez kapták a tavalyi év pénzügyi mérlegét, a kolozsvári székhelyű hitelintézet érte el ugyanis a legnagyobb összegű, 2,4 milliárd lejes nettó nyereséget. A tavalyi adatok megerősítik azt a két, korábbról is ismert tényt, hogy az állam nem a legjobb vállalkozó, illetve, hogy a hazai bányaipar nem éppen aranybánya.

A legnagyobb veszteséget a tavalyi évben Complexul Energetic Hunedoara Rt. halmozta fel. A két hőerőművet és több bányát üzemeltető állami vállalat nettó vesztesége 1,6 milliárd lej volt, ami 526 millió lejes árbevétel mellett igazán figyelemre méltó teljesítmény. Nem teheti ki az ablakba az eredményét a Complexul Energetic Oltenia Rt. sem, mely 961 millió lejes veszteséggel zárta az évet, de csapnivalóan gazdálkodott az Állami Tulajdonalap is, mely 565 millió lej veszteséget hozott össze. A magántőkével működő vállalatok között a Bihari European Food viszi el a pálmát, mely 308 millió lejes árbevétel mellett 387 millió lejes nettó veszteséget könyvelt el.

Az 500 vezető vállalat összesített forgalma meghaladta az 500 milliárd lejt, ami nagyjából azonos a teljes román gazdaság egy évtizeddel ezelőtti teljesítményével. A fejlődés mértékét azon is lemérhetjük, hogy 2000-ben a Petrom 5,24 milliárd lejes éves forgalommal lett a legnagyobb hazai vállalat. Az idei listán ezzel az üzleti eredménnyel a 9-ik helyre került volna, majd 14 milliárddal lemaradva a listavezetőtől. 2000-ben a tizedik legnagyobb cég a Vodafone volt, 673 milliós árbevétellel, ami 2015-ben a 168-ik helyre rangsorolta volna a telekommunikációs vállalatot.  







EZT OLVASTA MÁR?

X