A Sepsiszentgyörgyön képviseleti irodát nyitó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) célja összekapcsolni a magyarországi és háromszéki vállalkozásokat és segíteni a kereskedelmi és befektetési együttműködéseket, tájékoztatott Deák Gyöngyvér az MNKH sepsiszentgyörgyi irodavezetője, aki szerint a Vállalkozói Inkubátorházban berendezett képviseleti irodát jövő kedden nyitják meg.
Az év első tíz hónapjában 31,6 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi hasonló időszakhoz képest - derült ki csütörtökön az országos statisztikai intézet közléséből.
Az Európai Unióban a legnagyobb különbség a főváros és az ország többi része közötti fejlettséget tekintve Romániában figyelhető meg - derült ki a Friedrich-Ebert-Stiftung német alapítvány romániai szervezetének elemzéséből.
A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a "gazdasági növekedés motorjai".
A kormány 7,6 százalékkal kevesebb pénzt fordít közlekedésfejlesztésre 2016-ban, mint az idén - jelentette be szerdán Dan Costescu közlekedési miniszter.
Lélegzetvételnyi időt nyert a masszív csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyár, amely szerdán bejelentette, hogy az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer járművét érintheti a szén-dioxid-kibocsátási ügy.
Motorizáltság szempontjából Románia kullogó az Európai Unióban, azonban a bukaresti utak a legzsúfoltabbak közé tartoznak a kontinensen.
Részleges tartozás-elengedést és alacsonyabb kamatokat ajánlott fel az OTP Bank Románia több mint tízezer frankhitelesének, ha napi árfolyamon lejre, vagy euróra váltják svájci frankban leszerződött hitelüket - jelentette be az OTP romániai leányvállalata.
Az októberi bruttó átlagbér 2594 lej volt Romániában, 2,1 százalékkal több, mint szeptemberben. A nettó átlagbér egy hónap alatt 38 lejjel nőtt, 1871 lejre – közölte a statisztikai hivatal.
A Maros megyei munkaelosztó előválogatást szervez olyan 18 és 27 éves korúak számára, akik a MobiProEU – The Job of my Life nevű, 2013-ban a német szövetségi munka és szociális minisztérium által indított program keretében három éves szakképzésen vennének részt Németországban.
Jóllehet az új költségvetés hangsúlyozza a beruházások fontosságát, az autópályák építésére viszont igen kevés pénz irányoz elő. Ily módon az ország legfontosabb sztrádaszakaszai – mint például a Lugos-Déva, a Szászsebes-Torda – jelentős késéssel készülhetnek el. Az első sztrádaszakaszra a szükséges összegeknek csupán az egyharmadát, a második esetében pedig csak egynegyedét fedezik a költségeknek.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közép-európai kereskedelemélénkítő programja keretében képviseletet nyitott Aradon és Nagyváradon; a program részeként összesen 22 iroda kezdi meg működését a környező országokban, illetve Lengyelországban.
A hazai ipari növekedés elsősorban a tartós használati cikkeknek köszönhető, amelyek esetében az új megrendelések csaknem 22 százalékkal bővültek. A növekedés a kiigazított érték szerint is 3 százalék volt.
Menesztette tisztségéből kedden Dan Costescu szállításügyi miniszter a Román Országutak és Autópályák Társaságának (CANDR) vezérigazgatóját. Narcis Neaga utódjának a fővárosi metróvállalat jelenlegi vezetőjét, Cătălin Honort nevezték ki.
Csaknem hétéves mélypontra süllyedt az olaj világpiaci ára hétfőn, miután a világ olajtermelésének mintegy a harmadát adó Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem csökkentette kitermelési limitjét.
A román gazdaság növekedése nagyon jól mutat a statisztikákban, de nem jár együtt a fejlődéssel, így valójában semmit sem ér – jelentette ki hétfőn Vasile Dâncu.
A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.
13 millió lejes kölcsönnel és önerőből fejezi be Borszék önkormányzata az üdülőtelepen félkészen hagyott, állami projektként elkezdett kezelő- és wellness-központot.
Finnország lehet az első állam, amelyik bevezeti a feltétel nélküli alapjövedelmet, megelőzve ezzel Hollandiát, ahol Utrechben jövőre indul kísérleti céllal hasonló program.
Az Apple évek óta háborúzott a Samsunggal, amiért utóbbi cég állítólag szabadalmat sértett a saját okostelefonjaival. A sokéves küzdelmet a Samsung veszítette el, így december 14-ig van ideje kifizetni az Apple-nek a kártérítést: 548 millió dollárt.