Programja szerint a PSD-nek is fontos az észak-erdélyi autópálya


-A A+

Az észak-erdélyi autópálya folytatása az előkelő harmadik helyen szerepel a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) sztrádaépítési prioritási listáján, 5 milliárd eurót szánna erre a célra – legalábbis Liviu Dragneáék gazdasági programja szerint.

Az economica.net által szemlézett dokumentumból kiderül, hogy a PSD autópálya-építési elképzelései a jelenlegi kormány által elfogadott, és az Európai Bizottság által is láttamozott infrastruktúra-fejlesztési tervhez (Master Plan) közelítenek.

Ha kormányra kerül, a PSD-nek a IV-es számú páneurópai folyosón lévő Lugos-Déva, Nagyszeben-Piteşti autópályák, illetve Bukarest körgyűrűjének befejezése az első számú prioritás. A párt számításai szerint ez 3,4 milliárd eurót emésztene fel.

A második a listán a főváros Moldovával összekötő Bukarest-Iaşi autópálya megépítése. A jelenlegi Master Plan szerint a két várost nem sztráda, hanem a „Siret Expres” nevű gyorsforgalmi út kötné össze. A moldovai autópálya megépítésének költségeit nem tudta pontosan felbecsülni a PSD.

A harmadik a listán az észak-erdélyi autópálya befejezése. Ezeknek a munkálatoknak a becsült költsége 5 milliárd euró a választásokon győztes párt szerint. Mint ismert, az észak-erdélyi autópálya befejezése az RMDSZ választási programjának is egyik legfontosabb pontja.








EZT OLVASTA MÁR?

X