SAR: jelentősen nőttek a régiók közötti egyenlőtlenségek


-A A+

Jelentősen nőttek 2004 óta a gazdasági fejlesztési régiók közötti egyenlőtlenségek - állapította meg a Romániai Akadémiai Társaság (SAR). A civil szervezet ezzel cáfolja a hatósági jelentéseket.
A SAR álláspontját a România liberă napilap ismertette szerdai internetes kiadásában. A civil szervezet szerint a strukturális alapok koordinálását végző hatóság a 2012-es jelentésében "elferdíti és elrejti" a valós helyzetet, azt, hogy a fejlesztési régiók közötti egyenlőtlenségek jelentős mértékben nőttek 2004 óta, amióta Románia az Európai Unió által biztosított források felett rendelkezik.

fejlesztesiregiok resize

 

A SAR szerint a szóban forgó hatósági jelentés úgy rejti el ezt a valóságot, hogy viszonyítási pontnak a 2009-es és a 2011-es évet veszi, nem pedig 2004-et. Így a hatósági jelentés szerint - olvasható a România liberă honlapján - a régiók közötti egyenlőtlenségi mutató 2009-ben 3,74, 2011-ben pedig 3,76 volt, ami az egyenlőtlenség enyhe növekedésére utal. Csakhogy - figyelmeztet a SAR - a 2004-es referencia évet tekintve kiindulópontnak kiderül, hogy a régiók közötti egyenlőtlenségi mutató akkor 2,77 volt, ami azt jelenti, hogy az elmúlt nyolc évben a régiók közötti egyenlőtlenség 36 százalékkal nőtt.

A civil szervezet szerint, ha a hatóságok nem változtatják meg ezt az irányt, akkor veszélybe kerül a romániai régiók közötti belső kohézió, amelynek beláthatatlan gazdasági és politikai következményei lehetnek. A SAR szerint a fejlesztési régiók létrehozása révén Románia éppen azt vállalta, hogy csökkenti a régiók közötti fejlettségi különbségeket.

A hatósági tanulmány rávilágít arra is - írja a România liberă -, hogy a Bukarest-Ilfov régió milyen aránytalanul nagy szerepet játszik az ország gazdasági fejlesztésében, ami Románia túlzott központosításának a jele. Az egy főre eső hazai össztermék esetében az országos átlag több mint kétszeresét termelik a román fővárost is magában foglaló régióban, míg a legszegényebb északkeleti fejlesztési régióban az országos átlagnak csak mintegy kétharmadát termelik meg - olvasható a România liberă elektronikus kiadásában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X