Online egyszerűen: mi is az a podcast?


-A A+

Sorozatunkban azokon igyekszünk segíteni, akik fejleszteni szeretnék a vállalkozásukat. Bogyó Roland, a Coding Inventions IT start-up cég vezetője arra vállalkozott, hogy eligazítja az érdeklődőket az online vállakozásfejlesztés kusza világában. A sorozat új részében azt a kérdést teszi fel, hogy mi is az a podcasting?

 Podcast szó az „iPod” és a „broadcasting” szavak összeolvadásából keletkezett. Ez persze nem jelenti azt, hogy a használatához szükséges lenne egy iPod vagy más hordozható zenelejátszó használatára. A Wikipedia szerint „A podcasting technológia lehetővé teszi hang-, videó- és más fájlok sorozatszerű közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag epizódjait tartalmazó csatornákra. A hordozható zenelejátszók egyre szélesebb körű elterjedése miatt 2004 vége körül vált népszerűvé”.

A Podcastok már tulajdonképpen a ’30-as évek óta léteznek rádióműsorok formájában, de ez a szó a Wikipedia szerint először 2004-ben jelent meg a The Guardian angol újságban.

Most, hogy tudjuk, mi is az a podcast, nézzük meg, hogy mire jó és hogy miért érdemes belevenni az online marketing stratégiánkba:

  1. Mélyebb kapcsolatot tudsz kiépíteni a közönségeddel – Amikor valaki minden hónapban, több órán keresztül a te hangod hallja, az egy olyan szintű kapcsolat, amit nem lehet elérni sem cikkekkel, sem videókkal.
  2. A podcastok hordozhatók – A közönséged szinte bárhova el tud vinni. Mondhatnánk úgy is, hogy a podcastok kevésbé egoisták, legalábbis a videókhoz képest. Ha egy viedót akarunk megnézni, mindent ott kell hagyjunk és rá kell figyeljünk. A podcastot tudjuk hallgatni sportolás, főzés, vezetés, sőt, még zuhanyzás közben is.
  3. Hosszabb ideig tudod megtartani a figyelmet – Tegyük fel, hogy tetszik neked ez a cikk. Tegyük fel, hogy még el is olvasod végig. Ez maximum 5-10 perc időt vesz fel. Viszont ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor csak gyorsan végigmész rajta, elolvasod a kiemelt gondolatokat s kész. Egy podcast hosszabb ideig meg tudja tartani a figyelmet. Nem tudsz rajta csak úgy végigfutni és megtalálni a főbb gondolatokat. Ezért végighallgatod, hogy nehogy lemaradj valami fontosról.
  4. Kisebb a konkurencia – Amíg a világhálón van több százmillió blog, addig podcastből alíg van egy millió, vagy talán még annyi sem. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes blogot vezetni, csak azt, hogy érdemes elgondolkodni a podcastokon is.
  5. Olcsó előállítani – Mi kell hozza? Egy jobbacska mikrofon és egy hangszerkesztő program. Sokan úgy gondolják, hogy a podcast-elés drága mulatság, de nem az. Egy jobb minőségű mikrofon már nem olyan drága, mint régebb és komoly hangszerkesztő programokat találunk ingyen is.

Remélem időközben megjött a kedved a podcast-eláshez. Ám ugyanúgy, mint minden mással, van egy pár dolog, amire oda kell figyelni, ha azt akarjuk, hogy sikeres podcastünk legyen:

  1. Legyen a podcastjeidnek egy szerkezete – Nem azt mondom, hogy egy az egyben másold le a sikeres podcastek szerkezetét (bár nyilván lehet azokból is inspirálódni), hanem alakíts ki te egy szerkezetet és ragaszkodj hozza. Az emberek szeretik a következetességet. Ez azt jelenti, hogy például a podcasted több részből áll, akkor mindig legyenek meg azok a részek éss mindig legyenek ugyanabban a sorrendben.
  2. Utólagos szerkesztés – Hacsak nem élő podcastet akarsz csinálni, akkor szükség lesz utólagos hangszerkesztésre: kivenni különböző zajokat, szüneteket, tenni rá intro és outro zenét, stb. Kell ügyelni viszont arra is, hogy a hibák eltüntetésekor, ne tegyünk be új hibákat (pl. nagyon nyilvánvaló vágásokat).
  3. Ne légy túl merev – Nem gond, ha a meghívottad egy kicsit elkalandozik vagy ha egy kicsit poénkodtak. Nagyon jó dolgok tudnak az ilyenekből kisülni. Legyen az egésznek azért egy emberi oldala, ne legyen olyan, mintha egy gép beszélne.
  4. Ne ignoráld a közönséged – A közönséged kapcsolatba fog lépni veled. Kérdéseket fognak feltenni. Kommentálni fognak. Témákat fognak javasolni. Ha odafigyelsz rájuk és a folyamat részévé teszed őket, nagyon hálásak lesznek.
  5. Csatolj átiratot a podcast mellé – Ez segít a hallgatóidnak megtalálni azt, mit érdekli őket. Ha részekre van osztva a podcast-ed, akkor írd oda a leírásban, hogy melyik rész hányadik percnél kezdődik. Az átirat a SEO-ban is segít!

Most hogy beszéltünk arról is, hogy miért jó egy podcast és hogy mire kell odafigyelni mikor készítjük, nézzünk meg egy pár eszközt, ami tud nekünk segíteni:

  1. Evernote – Valószínűleg már hallottál erről a kis programról. Vele könnyen le tudjuk jegyzetelni az ötleteinket bárhol lennénk, sőt, interjú közben is tudunk vele jegyzetelni. Ha esetleg nem szimpatikus neked, akkor ugyanilyen jó a jól megszokott Word is.
  2. WriterDuet – Ez a program segít neked a forgatókönyv megírásában. Miért kell forgatókönyv? Egy jó podcasthoz minimum két ember kell, viszont minél több ember van, annál nehezebb a témánál maradni és az időkorlátot betartani. Ezzel a programmal többen is tudtok ugyanazon a forgatókönyvön dolgozni, jegyzi minden felhasználó szerkesztését és meg is tudjátok magyarázni a módosítésaitokat video chatben, jegyzetekben, stb.
  3. Skype – Mindenki ismeri. A Skype-ot nagyon gyakran használják podastelésre. Beszélsz valakivel és felveszed azt a beszélgetést. Elég egyszerű.
  4. Audacity – Hangszerkesztésre. Az Audacity egy ingyene hangszerkesztő program, mellyel tudunk felvételeket készíteni, vágni, másolni, effekteket tenni, stb.
  5. Freesound – Ha nem tudod honnan szerezz zenét vagy hang effekteket, mindenképp látogass el erre az oldalra.







EZT OLVASTA MÁR?

X