Hétfőtől működik a kerelőszentpáli regionális hulladéklerakó


-A A+

A kerelőszentpáli hulladéklerakó hétfőtől fogadja a Maros megye területéről összegyűjtött hulladékot, így a köztisztasági szolgáltatóknak ezentúl nem kell más megyébe szállítaniuk a szemetet.

A regionális hulladéklerakó 5 millió köbméter hulladék befogadására alkalmas, és a tervek szerint 20 évig tudja kiszolgálni Maros megyét – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. Hétfőn a lerakó egyes celláját nyitották meg, ebben 1,25 millió köbméter hulladékot lehet elhelyezni. Amint betelik ez a cella, megépül a második, majd a harmadik, amíg a hulladéktelep eléri a maximális kapacitását.

A Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt keretében megépített kerelőszentpáli hulladéklerakó megfelel az európai környezetvédelmi normáknak és közegészségügyi előírásoknak, így az ide lerakott hulladék nem fogja szennyezni a környezetet.

„Február 6-a fontos nap Maros megye számára, hiszen mától használhatjuk a kerelőszentpáli hulladéklerakót. Ez az első lépés, de a következő hónapokban még sok tennivalónk van, hogy a teljes hulladékgazdálkodási rendszert működésbe hozzuk. Köszönetet mondok  megyei tanácsos kollégáimnak, akik évek óta dolgoznak ennek a projektnek a megvalósításán, mind örülünk annak,  hogy ma itt fogadhattuk az első hulladékszállítmányokat. Remélem, hogy az Iridex céggel a továbbiakban is olyan jó lesz az együttműködésünk, mint eddig volt. A Maros Megyei Tanács ezentúl is mindent megtesz azért, hogy ez egy sikeres projekt legyen” – nyilatkozta a megnyitón Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. 

A kerelőszentpáli regionális hulladéklerakót az Iridex Group Import Kft. és a Servicii Salubritate Bucuresti Rt. által alkotott társulás működteti. A megnyitón részt vett a vállalat menedzsere is, Florin Pascu, aki hangsúlyozta, arra törekednek, hogy korszerű szolgáltatást biztosítsanak a Maros megyei lakosok számára. „Csak az első lépéseken vagyunk túl, az előkészületi munkálatokon, de sikerült tartanunk a február 6-i határidőt, ahogyan ezt korábban vállaltuk. Beszereztünk minden szükséges engedélyt,  mostantól pedig indul a valódi munka. A hulladéklerakóban helyi munkavállalókat alkalmazunk. Bízunk benne, hogy jó kapcsolatot tudunk kialakítani a helyi hatóságokkal, hogy minőségi szolgáltatást biztosítsunk Maros megye lakosai számára.”

A Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt jelenleg az üzemeltetési szerződések megkötésének szakaszában van. A következő hónapokban versenytárgyalást hirdetünk a kerelőszentpáli mechanikai-biológiai kezelőállomás működtetésére, illetve a székelykakasdi válogató, átrakó és komposztáló állomás működtetésére, majd pedig a hulladék-begyűjtési szolgáltatásra a megye 7 övezetében.








EZT OLVASTA MÁR?

X