Az önkormányzatokra bízzák a légszennyező autók megadóztatását
A környezetvédelmi bélyegilletéket nem egy másik illetékkel, hanem úgynevezett légszennyezési tanúsítványokkal helyettesítik, amelyek alapján az önkormányzatok megadózhatják a járműveket - jelentette ki pénteken Daniel Constantin miniszterelnök-helyettes, a Demokraták és Liberálisok Szövetségének (ALDE) társelnöke.
A környzetvédelmi miniszter elmondta, a pénteki koalíciós ülésen felvetett néhány javaslatot a környezetvédelmi bélyegilleték helyettesítésére, például a környezetvédelmi matricák bevezetését. Constantin szavai szerint továbbra is az a kormány célja, hogy minél nagyobb arányban tehermentesítsék a lakosságot az illetékek és adók alól.
Ebből kiindulva nem helyettesítik a bélyegilletéket egy másik illetékkel, hanem egy másik elképzelést ültetnek gyakorlatba. A következő időszakban kidolgozzák az úgynevezett légszennyezési tanúsítványok bevezetésének törvényi keretét. Ez a tanúsítvány a gépkocsi környezetszennyezési adatait tartalmazza, és matrica formájában váltható ki, nagyon olcsón, a jármű műszaki vizsgájának elvégzésekor.
A tárcavezető elmondta, az önkormányzatokra bízzák annak eldöntését, hogy légszennyezésük függvényében, a matricák alapján, megadóztatják-e az adott településen nyilvántartott autókat. Szintén az önkormányzatok döntik majd el, hogy könyzetetvédelmi zónákra osztják-e a települést, ami további díjak bevezetését eredményezheti.
Constantin elmondta, a pénzügyminisztérium jelenleg azt is vizsgálja, hogy miként módosíthatnák a gépkocsik adóztatási rendszerét. Ez a helyi illeték jelenleg a hengerűrtartalmat veszik figyelembe. Arról vitáznak, hogy figyelembe kell-e venni a környezetvédelmi besorolást és a széndioxid-kibocsátást is, és erről még nem született döntés - tette hozzá a környezetvédelmi tárca vezetője.
"Környezetvédelmi miniszterként különösen foglalkoztat és aggasztónak tartom, hogy az országban három olyan város van, a fővárost is beleértve, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a légszennyezés miatt. Mi központi szinten megalkotjuk a törvényi keretet, utána pedig a helyi önkormányzatok eldönthetik, hogy meddig hajlandók elmenni a környezetvédelem érdekében" - részletezte Daniel Constantin.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni