CNAIR: idén 90 km autópályát adnak át a forgalomnak


-A A+

Ebben az évben 90 kilométer autópályát, 45 kilométer terelőutat és 275 kilométer felújított országutat adnak át a forgalomnak - nyilatkozta szerdán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője, Ştefan Ioniţă.

"Úgy értékelem, hogy felkészültebbek vagyunk az alapok lehívására és a projektek kivitelezésére, mint eddig bármikor. Idén 90 kilométer autópálya átadását tűztük ki célul, ez kivitelezhető és teljesíteni is tudjuk. Jól indítottunk a Déva-Lugos autópálya 2-es, 15 kilométer hosszú szakaszának átadásával" - mondta Ioniţă egy közúti infrastruktúrákról szóló konferencián.

Idén átadhatják a Bukarest bejáratánál található 3,3 kilométeres autópálya-ütemet, a Déva-Lugos, valamint a Torda-Szászsebes autópálya harmadik és negyedik ütemét is. A CNAIR vezetője elmondta, az országutak karbantartása is kiemelten fontos számukra, hiszen ezekre alapul az közúti infrastruktúra fejlesztése. 








EZT OLVASTA MÁR?

X