Amerikában gazdagodnak meg a leghamarabb – megrajzolták a milliárdosok profilját


-A A+

Észak-Európában alig vannak olyan szupergazdagok, akik politikai hátszéllel szedték meg magukat, Oroszországban ellenben háromból kettő ilyen. Megrajzolták a milliárdosok profilját.

Elkészítette a világ milliárdosainak kontinensekre és országokra lebontott profilját a washingtoni székhelyű Peterson Institute for International Economics kutatóintézet. A The origins of the superrich: The billionare characteristics database (A szupergazdagok eredete: a milliárdosok jellemzőinek adatbázisa) című tanulmányból kiderül, hogy a nábobok világa a tengeren túlon sokkal dinamikusabb, mint Európában.

A vén kontinensen a pénzmogulok fele örökölte a vagyonát, míg az Egyesült Államokban ezek aránya csak 33 százalék, ugyanakkor utóbbiak átlagéletkora szinte 20 évvel alacsonyabb. Európában jellemzően a hagyományos iparból és a kereskedelemből születtek hatalmas vagyonok, az USA-ban ellenben a pénzügyi szektor és a csúcstechnológiákat hasznosító ipari- és szolgáltató ágazatok a meggazdagodás forrásai.

Mindezekből az következik, hogy Amerikában gyorsabban nő a milliárdosok száma, s gazdagodásuk tempója is nagyobb, mint Európában. Az adatbázisba a Forbes magazin tavalyi nemzetközi listáján szereplő 2615 személy került fel, akinek legkevesebb 1 milliárd dolláros vagyonuk van. A tanulmányban egyetlen hazai üzletember, Ioan Niculae szerepel, aki tavaly nyáron szabadult a börtönből, ahová korrupcióért került. Magyar milliárdos nincs a tanulmány alanyai között.

Egyharmaduk Amerikában él

A legtöbb dollármilliárdos, az illusztris társaságnak szinte harmada, 30,2 százaléka, az Amerikai Egyesült Államokban él. A második helyen Kína áll 9,2 százalékkal, majd Oroszország és Németország következik 6,7, illetve 5,1 százalékkal. A jelenlegi kuwaiti krőzusok közül egyiknek sem kellett megdolgozni a pénzéért, kivétel nélkül örökölték azt.

Az örökölt vagyonok aránya Argentínában (80 százalék), Dél-Koreában (74,1 százalék), Svájcban (72,7 százalék), Libanonban (66,7 százalék) és Németországban (64,7 százalék) nagyon magas még. Azok aránya, akik maguk alapították a vállalatot, mely naggyá tette őket, Peruban a legmagasabb, 50 százalék, de sok cégalapító van a monaco-i (66,7 százalék), a taiwani (42,8 százalék), a kínai (40,1 százalék) és az olasz (40 százalék) milliárdosok között is. Argentínában és Vietnamban valamennyi dollármilliárdos a pénzügyi szektorból gazdagodott meg, Németországban ellenben ezek arány csupán 1,2 százalék.

Akik politikából gazdagodtak meg

Azon országok közül, ahonnan egynél több személy szerepel a Forbes rangsorában, Oroszországban messze a legmagasabb a politikához szorosan kapcsolódó szupergazdagok aránya, 64 százalék. Kínában, némileg meglepő módon csak 9,2 százalék azon milliárdosok aránya, akiknek gazdagodásába vélhetően a politika is besegített. Dániában, Norvégiában és Finnországban egyetlen ilyen milliárdos sincs, Németországban pedig 1,2 százalék az arányuk.

Első látásra nehezen hihető adat, hogy Belgiumban a pénzemberek egyharmadának van politikai összefonódása, csakúgy, mint Ukrajnában, a hírhedten korrupt Mexikóban ellenben csak 25 százalékuknak. A 8,5 milliós Izraelnek annyi milliárdosa van, mint Portugáliának, Görögországnak, Hollandiának és Belgiumnak együttvéve.    

A Forbes jelenlegi gazdagsági toplistáját Bill Gates vezeti 86 milliárd dollárral. A leggazdagabb európai, a spanyol Amancio Ortega, aki többek között a Zara divatáruházlánc tulajdonosa, 71,3 milliárddal a negyedik.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X