Rompan: akár 10 százalékkal is drágulhat a kenyér


-A A+

Akár 10 százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt. A drágulás oka az is, hogy a minimálbér 1450 lejre növelése miatt öbbet kell fizetni az alkalmazottaknak - nyilatkozta csütörtökön az Agerpresnek a malom- és sütőipari munkáltatók szervezetének (Rompan) elnöke.

Aurel Popescu elmondta, a búza ára március elsejétől 7-8 százalékkal nőtt a megnövekedett exportigények miatt. Emellett a minimálbér 1450 lejre emelésével nőtt az alkalmazottak utáni kiadások összege. „Be kell ismernünk, hogy a villamos energia és a gáz ára is emelkedett tavalyhoz képest. Százalékban kifejezve elmondhatom, hogy 10 százalékos drágulásra lehet számítani” - magyarázta a Rompan elnöke.

Jelenleg egy tonna búza tíz százalékkal drágább, mint tavaly, 780-800 lejbe kerül. A liszt ára 850 lejről 1000 lejre nőtt tonnánként. A Rompan elnöke szerint egyes pékségek már megemelték az árakat.

Romániában csökkent az elmúlt években a kenyérfogyasztás, egy év alatt az egy főre eső 98 kilogrammos fogyasztás visszaesett 96 kilogrammra, de még mindig az európai átlag fölött van, amely 82 kg/fő/év. Az ország pékségei havonta összesen mintegy 180 ezer tonna kenyeret adnak el.

A malom- és sütőiparban 80 ezer alkalmazott dolgozik, az iparágnak évente 2,5 milliárd eurós forgalma van az országban.








EZT OLVASTA MÁR?

X