Május 10-én indul az idei roncsautó program


-A A+

Május 10-én indul az idei roncsautó program – közölte hétfőn Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint ugyanebben az időpontban indítják az úgynevezett roncsautó plusz programot is. Gavrilescu elmondta, április 24-ig közvitára bocsátották a pályázati útmutatót, és amint ez lezárul, aláírja a program beindításáról szóló miniszteri rendeletet.

A tárcavezető ígérete szerint figyelembe veszik majd a pályázati útmutatóval kapcsolatos lakossági módosító javaslatokat. Emlékeztetett arra, hogy a roncsautó plusz program résztvevői 10 ezer eurót pályázhatnak meg elektromos autó vásárlására.

Grațiela Gavrilescu megerősítette azt is, hogy idén a kormány 180 millió lejt szán a roncsautó programra, és a lecserélt használt autókért egyenként 6500 lejt kapnak a pályázók.

A közvitára bocsátott pályázati kiírás újdonsága, hogy 2017-ben legtöbb 130 g/km-es, 2018-ban legtöbb 120 g/km-es, 2019-ben pedig legtöbb 110 g/km-es széndioxid-kibocsátású autót lehet vásárolni az értékjegy felhasználásával. A program emellett 1500 lejes plusz támogatást nyújt azoknak a pályázóknak, akik hibrid járműre cserélik le gépkocsijukat.

A roncsautó plusz programban azok, akik elektromos autót kívánnak vásárolni, 45 000 lejes támogatásban részesülhetnek, az olyan hibrid meghajtású járművek beszerzését, amelyek kilométerenként 50 g-nál kevesebb széndioxidot bocsátanak ki, 20 000 lejjel támogatják.








EZT OLVASTA MÁR?

X