Mi lesz azzal, akinek nem térítették meg a környezetvédelmi bélyegilletéket?
Memorandumban készül szabályozni a szaktárca a környezetvédelmi bélyegilletékként befizetett összegek visszafizetésének módját - nyilatkozta szerdán a környezetvédelmi miniszter.
Graţiela Gavrilescu elmondta: a környezetvédelmi és a pénzügyminisztérium tagjaiból álló munkacsoport felméri majd, hány ilyen ügyben kezdeményezett perben született jogerős ítélet, és hány magán-, illetve jogi személynek kell visszafizetni az illetékként felszámolt összeget. "Prioritásként kezeljük a probléma megoldását. Nem kis összegről van szó" - tette hozzá a miniszter.
A környezetvédelmi bélyegilleték helyébe tervezett színes matricák kapcsán a tárcavezető azt mondta, mielőtt döntenének ezekről, meg kell nézni, hogyan jártak el más európai országok, és melyek a lakosság szükségletei.
"Gyorsan kell mozognunk, de semmiképpen nem hozok majd olyan döntést, amelyet esetleg megérezhet az állampolgárok zsebe" - fogalmazott a miniszter.
A hónap elején tartott sajtótájékoztatóján Graţiela Gavrilescu elődje, Daniel Constantin exminiszter úgy nyilatkozott, hogy 6,4 milliárd lejt kellene még visszafizetnie az államnak azoknak, akik befizették az időközben eltörölt környezetvédelmi bélyegilletéket.
"A 102 illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nem csak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is a már befizetett illeték visszaigénylésére az adóhatósághoz benyújtott egyszerű kérvény révén. A kormánynak meg kell találnia a módját az ebben a helyzetben levő személyek kártalanítására. A becslések szerint összesen 6,4 milliárd lejről lenne szó. Amennyiben az embereket arra kényszerítik, hogy a bíróságon harcolják ki maguknak ezt a jogot, 20 százalékkal nőhet a visszafizetendő összeg" - nyilatkozta a volt tárcavezető.
Constantin ugyanakkor elmondta, várhatóan ősztől kezdik el használni azokat a színes matricákat, amelyek a járművek károsanyag-kibocsátási szintjéről tanúskodnak majd. Hatféle színű matricát ragaszthat majd a járművekre az Országos Autóbejegyzési Hivatal, a leginkább szennyező gépkocsikra piros, a legkevésbé szennyezőkre pedig zöld matrica kerül - magyarázta Constantin.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni