Családi vállalkozásokat támogat 2017-ben a magyar kormány


-A A+

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 2016. december 1-jén tartott plenáris ülésének döntése nyomán 2017-ben a magyar családi vállalkozások támogatására összpontosít a magyar kormány. A támogatás mikéntjével, az előző évek tematikus pályázási lehetőségeivel, valamint helyi családi vállalatokkal ismerkedhettek az érdeklődők szerdán Csíkszeredában.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdette meg a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve elnevezésű programját, amelynek keretében az erdélyi családi vállalkozások is pályázhatnak. A programra idén 1 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázati lehetőséget egy Kárpát-medencei körúton ismertetik, így jutottak el Csíkszeredába is Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára vezetésével, aki az idei program tervezett lépéseiről beszélt Székelyföldön.

A bemutatkozások és a programismertető előtt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. „Olyan idők járnak fölöttünk, amikor új lehetőségek nyílnak meg sokunk számára. Valamikor bő tíz évvel ezelőtt az akkor is felelős magyar kormány identitásunk megőrzésén, megizmosításán fáradozott és úgy látta, hogy a humánerőforrás-képzést és ezen belül a magyar nyelvű oktatást támogatja, így jött létre az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem” – emlékezett vissza magyar állam által nyújtott segítőkéz jelentőségére a térségben.

A polgármester szerint fontosabbak a családcentrikus vállalkozások, mert a minőség biztosításán túl nagy jelentőséggel bír a térségben, hogy milyen nyelven beszélnek az emberek egymás között az üzemben vagy az üzletekben.

Farka Balázs konzul, megbízott ügyvezető kifejtette, hogy az magyar kormány által 2014 óta indított tematikus támogatási évek sikere jól mutatja azt, hogy ezekre nagy szükség van. Mint mondta, amellett, hogy a jövő a családi vállalkozásoké, a magyar kormány feladatának tekinti, hogy ezen belül a magyar vállalkozókat támogassa.

343 milliót erdélyiek nyertek

Szilágyi Péter helyettes államtitkár beszámolt a 2016-os évről, a külhoni magyar fiatal vállalkozók évének sikeréről. Emlékeztetett, hogy 2014-ig a magyar kormány célja az volt, hogy a Kárpát-medence magyarlakta területein biztosítsák a magyar nyelvű iskolai képzést, 2014-től a szakképzés fellendítésének irányába fordultak.

A tavalyi fiatal vállalkozók éve keretében Erdélyből 511-en pályáztak és 68 jelentkezést bíráltak el kedvezően, így a rendelkezésre álló 600 millió forintból mintegy 343 milliót erdélyiek nyertek. Felvidéken 84 millió, a Vajdaságban 82 millió, Kárpátalján 74 millió, a Muravidéken 11 millió, míg az egyetlen horvátországi fiatal magyar vállalkozó 4,5 millió forintot nyert.

Szilágyi Péter ismertetője után a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület családi nagyvállalataival és erdélyi családi vállalkozások képviselőivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezt követően pedig három székelyföldi családi vállalkozás is bemutatkozott: a marosvásárhelyi hústermékeket előállító Petry, a csíkszeredai-székelyudvarhelyi testvérpár vezette Sazy, amely építkezési anyagokat forgalmaz, valamint a csíkmadarasi Garden Project Kertészet.

Az esemény zárásaként a családi vállalkozások sikeres működéséhez szükséges eszközöket vették sorra a résztvevők egy műhelymunka keretében, amelyet tapasztalt családi nagyvállalatok tulajdonosai vezettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X