Jövőre is lesz Szatmár hazavár állásbörze Kolozsváron


-A A+

Sikeresnek bizonyult a Szatmár hazavár elnevezésű kolozsvári állásbörze, amellyel a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak a végzős szatmári egyetemisták hazacsalogatása volt a célja, ezért jövőre is megismétlik – tudtuk meg Butka Gergely főszervezőtől, akit a rendezvény kiértékelésére kértünk meg.

Hogyan értékelték a Szatmár hazavár programot, milyen volt a fogadtatása Kolozsváron?

Mind úgy a diákok, mind a szatmári cégek, illetve a média szintjén is nagyon pozitív volt a fogadtatása a kezdeményezésnek. A legszívderítőbb és a legvilágosabb példája ennek az, hogy már csütörtökön délután négykor, a kezdéskor álltak olyan fiatalok a kapuknál, akiket érdekelt a rendezvény. A csütörtöki napon több mint 250 voltak, a pénteki napon már ennél kevesebben, de így is több mint 300 regisztrált valós személy jelent meg az állásbörzén. A 20 cég közül pedig 17-en voltak jelen standdal. Volt olyan cég, amely 23 embert „bookingolt”, illetve a többi cég is talált olyan fiatalokat, akik megállnák a helyüket náluk. A gyárak, a szatmári vállalatok látták azt, hogy a fiatalság részéről van nyitottság, a fiatalok pedig felfigyeltek olyan erős cégekre, amelyek létezéséről eddig nem tudtak. Ez a legfőbb pozitívum.

Milyen visszajelzések érkeztek a diákok és a cégek részéről?

Mindegyik cég nagyon pozitívan állt hozzá, nem csak azért, mert nekik nagyon nagy szükségük van a jól képzett munkaerőre, hanem azért is, mert maga a rendezvény, az arculattal és médiakampánnyal, sikeres volt. Így konkrét eredményeink is lettek. Volt olyan diák, aki az önéletrajza mellett az államvizsgájának a témájáról is egy rövid kivonatot hozott, és megmutatta a szakembereknek, hogy éppen mit programoz.

Számíthatnak-e az egyetemisták jövőre is hasonló állásbörzére?

Mindenképpen. 2018-ban is majd a márciusi vagy az áprilisi hónapban lesz állásbörze Kolozsváron. Valószínűleg már ennél is több céggel. A legfontosabb pedig az, hogy Kereskényi Gábor polgármesterrel már a hétvégén kiértékeltük a rendezvényt és arra jutottunk, hogy állandósítani fogjuk. Ez azt jelenti, hogy a szatmarhazavar.ro és a haiacasa.sm oldalakat továbbfejlesztjük és állandósítjuk, és folyamatosan elérhetőek lesznek a szatmári cégek éppen aktuális munkalehetőségei.

Milyen újításokra lehet még számítani?

A legnagyobb újítás ezeknek a platformoknak az állandósítása. Ezeket a nyári hónapokban a szakembereink leprogramozzák, és szeptembertől rendszeresen lehet majd a két oldalon, valamint a Facebook-oldalunkon remek állasokra találni. A következő fázisban pedig ez is egy romániai szintű premier lesz, hogy a hazaköltözni akaró egyetemisták állandó jelleggel regisztrálhatnak majd az oldalon, ahol a munkaadók is felfigyelhetnek rájuk.

A rendezvény beharangozásakor több szatmárnémeti internetes fórumon váltott ki heves vitákat a kezdeményezés szükségszerűsége. Mit gondol, miét jelentek meg negatív hangok?

Ennek az oka többek között az volt, hogy sok szatmári szakképzett vagy szakképzetlen munkás úgy érezte, hogy a polgármesteri hivatalnak kellene emelnie a fizetését. Viszont aki egy kicsit is tisztában van a közgazdaságtan elemeivel, az tudja: nem úgy működik, hogy bemegyünk a nagy céghez, és az asztalra csapunk, ami következtében megemelik majd a béreket. Ezzel a projekttel nem a kétkezi szakképzett vagy képzetlen munkásokat kerestük, hanem a fiatal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket, mérnököket, IT-szakembereket, akik tudásukkal tovább bővítik az adott céget, amely által az is tovább fejlődik, és ennek következtében majd a fizetések a gyártósoron is növekedni fognak. Hangsúlyozom, a legnagyobb érdeme az állásbörzének az, hogy bebizonyítottuk: Szatmárnémetiben is vannak jól fizető állások.








EZT OLVASTA MÁR?

X