Új adónemek léptek életbe péntektől Romániában
Februártól lépett hatályba az a különadó, amelyet a kormány az energiaszállító és -értékesítő vállalatokra vetett ki. Nekik ezentúl forgalmuknak a 0,5 százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó szerint. A kormány megemelte a sör jövedéki adóját is.
Változik a legfeljebb kilenc alkalmazottal és 65 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező mikrovállalatok adózása is. Eddig választhattak, hogy 16 százalékos társasági adót fizetnek, vagy forgalmuk 3 százalékát utalják át az államkasszába. Februártól viszont a mikrovállalatoknak kötelező forgalmuk 3 százalékát kell befizetniük adóként.
Az adótörvénykönyv egy másik fontos módosítása a gazdák megadóztatására vonatkozik. A kormány új jövedelemnormákat állapított meg, aminek alapján kiszámolják a termőföldek és az állatok, az állati eredetű termékek eladása és a fakitermelés után meghatározott adót.
A kormány azzal indokolta a döntést, hogy mintegy 670 ezer gazdának csak mintegy tíz százaléka fizetett adót, miközben mindannyian kaptak különböző állami támogatásokat. Így például adóznia kell annak a gazdának, akinek két hektárnál több megművelhető földterülete, vagy háromnál több szarvasmarhája, vagy hatnál több sertése van.
- 35400 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35402 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35403 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35404 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35405 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35405 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni