Lecsapott az ANAF a manele zene sztárjára, Nicolae Guțára


-A A+

Meggyűlt a baja az országos adóhatósággal (ANAF) a román mulatós zene, a manele koronázatlan királyának. Nicolae Guță 560 ezer lejjel tartozik az államnak, amit be fognak hajtani rajta.

Az ANAF felügyelői a dalnok 2014 után szerzett jövedelmét vizsgálták meg. Megállapították: annak ellenére, hogy Nicolae Guță vagyona folyamatosan gyarapodott, bankszámláin szépen gyűlt a pénz, egyetlen lejt sem fizetett az államkasszának. A felügyelők becslése szerint 3,5 millió lejes jövedelmet hallgatott el, amelynek az adója 560 ezer lej.

Az adóhatóságból származó források szerint Guță úgy próbálta elrejteni a vagyonát, hogy a családtagjai nevén vásárolt ingatlanokat, személygépkocsikat. Az énekesnek három villája van Petrozsényban, két tömbházlakása Bukarestben, egy háza Dămăroaián, illetve Popeşti Leordeni-ben, emellett több luxusautót is beszerzett az évek folyamán. Az ANAF ellenőrei a családtagokat is kifaggatták a vizsgálatok során.

Guță azt állítja, nincs ahonnan előteremtenie 560 ezer lejt, és az adóhatóság igazságtalanul járt el vele szemben. A click.ro-nak elmondta, tisztességes adófizető polgár, 25 év alatt, nagyon sok munkával szerezte a vagyonát. „Nem loptam, nem kopasztottam meg senkit. (…) Jóhiszemű voltam, impresszáriót, könyvelőt fizettem, akik becsaptak engem. Évek óta kínlódom, hogy felépítsek egy 28 szobás panziót Petrozsényben, de most végképp elfogyott a pénzem” – panaszkodott a manelekirály.








EZT OLVASTA MÁR?

X