A közalkalmazottaknak el kell majd számolniuk az üdülési pénzzel


-A A+

Tiltakoznak a hazai idegenforgalmi cégek amiatt, hogy a közalkalmazottak nem utalvány formájában, hanem készpénzben kapják majd az 1450 lejes üdülési támogatást.

A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) elnöke, Alin Burcea csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a parlamentben szerdán elfogadott egységes bértörvény előírásai szerint a közalkalmazottak az évi 1450 lejes üdülési támogatást havi részletekben kapják majd meg, a fizetésükkel együtt. Ez havonta 120 lejt jelent.

A turisztikai ügynökségek azért háborognak, mert az üdülési utalványok kibocsátásának éppen a hazai idegenforgalom fellendítése lett volna a célja. Ám így semmi garancia nincs arra, hogy a havi 120 lejes az állami juttatást turisztikai célokra költik el a közalkalmazottak. Annak ellenére nincs, hogy – az ANAT elnöke szerint – Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter az mondta: az alkalmazottaknak nyugtákkal kell majd igazolniuk, hogy rendeltetésszerűen használták fel ezt a pénzt.

Alin Burcea emlékeztetett, hogy az állam évente 1,2 millió személynek nyújt majd üdülési támogatást. „Ki tud majd leellenőrizni 1,2 millió elszámolást? Az emberek felveszik a pénzt, és arra költik majd, amire akarják. Ez az összeg biztos nem a hazai turizmust fogja fellendíteni” – szögezte le az ANAT elnöke.

Mint ismert, Lia Olguța Vasilescu szerdán jelentette be, hogy nem értékjegy formájában, hanem pénzben kapják jövőre a közalkalmazottak az üdülési támogatást. A bértörvény szerint ez a juttatás csak idén decembertől jár majd az arra jogosultaknak. Ám előkészületben van egy sürgősségi kormányrendelet is, amely szerint a közalkalmazottak már július elseje után megkapják – utalvány formájában – az idei évre járó üdülési támogatást.








EZT OLVASTA MÁR?

X