Év végéig elkészülhet a vásárhelyi repülőtér


-A A+

Meghirdette a közbeszerzési pályázatot a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér kifutópályánának felújítására a Maros megyei önkormányzat. A jelentkezőknek július 13–ig van lehetőségük iktatni pályázataikat, amelyeket augusztus elejéig elbírálnak és augusztus végén meg is kötik a szerződést a nyertes pályázóval.

Péter Ferenc elmondta, amennyiben meglesz a kivitelező, agugusztus elején máris nekifoghatnak a munkálatoknak. Az önkormányzat elnökétől azt is megtudtuk, a kivitelezőnek három hónap áll majd a rendelkezésére, tehát ez azt is jelenti, hogy decemberre elkészülhet a marosvásárhelyi repülőtér – bizakodik Péter Ferenc.

A marosvásárhelyi repülőtér, ahogy azt korábban Peti András igazgató elmondta, nem állította le a működését, charter-járatokat fogad, magángépeket, illetve olyan kisgépeket, amelyek egészségügyi szolgáltatást végeznek, például betegszállítást, vagy szerv-szállítást. Ugyanakkor a légikikötő feladatkörébe tartozik a régió fölött áthaladó gépeknek a tájékoztatása, útvonaluk biztosítása, netán meghibásodás esetén, ha kényszerleszállást hajtanának végre, kellő felkészültséggel fogadni azokat.

Jelenleg a rendszeres repülőjáratok szünetelnek a marosvásárhelyi repülőtéren, utoljára a Wizz Air fapados légitársaság működtetett rendszeres járatokat Marosvásárhelyről. A Wizz Air mellett más hasonló légitársasággal is folynak tárgyalások annak érdekében, hogy járatokat indítsanak Marosvásárhelyről is különböző célállomásokra. 








EZT OLVASTA MÁR?

X