Wellness-központ építését tervezik Kovászna városban


-A A+

Korszerű, turistacsalogató wellness-központ építését tervezik Kovásznán. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke a szerdai megyeinfón bejelentette, hogy a gyulai fürdőhöz hasonló központ építését tervezik a háromszéki városban.

Becslések szerint a legalább ezer személyt befogadó wellness-központ építése 5-6 millió euróba kerül. A Kovászna városi önkormányzat jelenleg keresi azokat a pályázati lehetőségeket, amiből finanszírozni tudnák a fürdőközpont építését. Ha nem találnak külső pénzforrást, akkor a háromszéki és Kovászna városi önkormányzat partnerségben a következő 2-3 év alatt, több modulban megépíti a wellness-központot – tett ígéretet Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök szerint szeretnék függetleníteni Kovásznát a Bukarestből vezérelt, szociális gyógyturizmus buktatóitól. Jelenleg ugyanis a háromszéki fürdőváros legtöbb vendége államilag támogatott kezelőjegyekkel érkezik és bár a statisztikákban jól mutat a nagyszámú turista, ebből kevés pénz csapódik le a helyi gazdaságba.

Szeretnének a jelenlegi gyógyturisztikai kínálat mellé új szolgáltatásokat, így wellness-központot kiépíteni, hogy azáltal fizetőképes vendégeket tudjanak vonzani Kovásznára. Jelenleg ugyanis sok nyugdíjas érkezik a háromszéki fürdővárosba államilag támogatott kezelőjegyekkel, de amikor az állam nem ad ki jegyeket, több hónapig pangás van a városban.

Statisztikai adatok szerint tavaly közel 100 ezer turista 520 ezernél több éjszakát töltött Háromszék különböző szálláshelyein. A céltelepülések között első helyen Kovászna városa állt, ahova több mint 45500 turista érkezett, de többségük államilag támogatott kezelési jegyekkel. Ennek ellensúlyozására Kovásznán már évekkel ezelőtt felmerült egy wellness- és gyógykezelési központ megépítésének terve. Tervek szerint a fürdő központot a Tündérvölgyben építik meg, a város tulajdonában lévő 31 ezer négyzetméteres területen.

Tamás Sándor elmondta, hogy a hét elején a Kovászna városi és a megyei elöljárók találkoztak Gerhard Reiweger osztrák nagykövettel és arról egyeztettek, hogy szerveznek Bécsben egy találkozót szakorvosokkal és egészségbiztosítók képviselőivel. Az osztrákokat szeretnék meggyőzni arról, hogy a kovásznai gyógykezelést írják fel receptre és a biztosítók finanszírozzák a kezelést. Elvétve ez a gyakorlat már működik, de szeretnék rendszeresíteni – mondta a háromszéki tanácselnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X