„Elfelejtettek” egy emeletet a craiovai stadionról


-A A+

Az eredeti tervekhez képest 10 méterrel alacsonyabbra építették Craiován az 52,6 millió euróból megvalósított új stadiont. A készenléti felügyelőség (ISU) életveszélyesnek minősítette a 60 méter magasra tervezett létesítményt, mert méréseik szerint erős szél esetén a tartószerkezet túl nagy megterhelésnek lett volna kitéve.

A kivitelezők végül egy emeletet „elfelejtettek” megépíteni, hogy a felszabadult összegből a menet közben észlelt javításokra is fussa majd.

Az Olténia fővárosában épülő 30 ezer férőhelyes stadion körüli gondokra a ProSport újságírói hívták fel a figyelmet.

A Ion Oblemenco stadion helyére felhúzott sportlétesítmény Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter ambíciójából valósult meg. A PSD-s politikus craiovai polgármesterként minden kapcsolatát latba vetette, hogy a fejlesztési minisztérium kiemelt objektumként finanszírozza az arénát.

A ProSport által megkérdezett szakemberek szerint végső formájában a jelenlegi félemelet 1. emeletté alakul majd, ezért annak ellenére fel kell majd húzni még egy emeletet, hogy a stadiont már be is fedték. Továbbá a tartószerkezetet is meg kell erősíteni újabb tartóoszlopok elhelyezésével. Egy másik módosítás a stadion formájára vonatkozik, az aréna a tervezettnél szélesebb lesz.

A stadionnak már idén júliusban el kellett volna készülnie, hogy a Liga 1-ben szereplő craiovai csapat otthoni mérkőzéseit itt játszhassa, de a javítások miatt csak novemberben adják át a létesítményt. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X