Ismét elhalasztotta a kormány a magáncsőd intézményének bevezetését


-A A+

Újabb öt hónappal, január elsejére halasztotta a kormány csütörtöki ülésén a magáncsődről szóló, 2015-ben hozott törvény alkalmazásának megkezdését.

Az egy hónapja beiktatott Tudose-kabinet ezzel elődje egyik utolsó intézkedését bírálta felül, a nemrég leváltott Grindeanu-kormány ugyanis júniusban fogadta el a - bankszféra által ellenzett - törvény alkalmazási szabályait, és annak augusztus elsejei hatályba léptetéséről rendelkezett.

A mostani halasztást a kormányközlemény szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) igényelte, arra hivatkozva, hogy a bíróságoknak még nem sikerült felkészülniük a magáncsőd-törvény által előírt eljárásokra. A bírák szakmai fóruma átiratában megjegyezte, hogy a magáncsőd-eljárásra alternatívaként immár a jelzálogfedezet önkéntes átadásának lehetősége is rendelkezésükre áll azoknak az adósoknak, akik képtelenek törlesztőrészleteik fizetésére, tehát nincs miért úgymond sietni egy újabb, nem kellőképpen előkészített eljárás bevezetésével.

A parlament által két éve elfogadott magáncsőd-törvény lehetővé teszi a jóhiszemű eladósodott magánszemélyek számára, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat, és egy ötéves adósságrendezési terv kidolgozásával elkerüljék az adósságcsapdát.

Egy legalább fél éve Romániában lakó magánszemély akkor kérheti a törvény alapján létrehozandó területi csődhatóságtól fizetésképtelenné nyilvánítását, ha több hitelezőnek tartozik, és a törlesztőrészleteket esedékességüket követő 90 napon belül nem tudta kifizetni.








EZT OLVASTA MÁR?

X