Lassabban közlekedik a felavatott vasútszakaszon a vonat, mint 130 évvel ezelőtt


-A A+

Bírálatok kereszttüzébe került Razvan Cuc közlekedési miniszter, miután részt vett az Osztrák-Magyar Monarchia idején megépített 21 kilométeres erdélyi vasúti szakasz helyreállításának felavatásán, ahol a járatok 35 kilométer/órás sebességgel közlekednek.

A szóban forgó szakasz az erdélyi Beszterce-Naszód megyében Kisilvát Óradnával köti össze. A 21 kilométeres pályát az üzembe helyezett, Kék Nyílnak nevezett motorvonat 49 perc alatt teszi meg.

A nagyberuházásokat nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a miniszter részt vett egy ilyen avatóünnepségen, ahol lényegében egy "lepusztult és rossz állapotban" levő vasúti szakaszt nyitottak meg ismét a forgalom előtt.

Négy éve nem közlekedett ott vonat, mert 2013-ban egy magáncég már nem tartotta gazdaságosnak a járat fenntartását. Most a Román Államvasutak helyezett üzembe járatot a helyi lakosság kiszolgálására.

Az egyesület szerint megengedhetetlen, hogy a miniszter az állomásokra "kivezényelt" lakosok jelenlétében "avatta fel" a vasúti szakaszt. Felidézik, az Óradna és Kisilva közötti távolságot 1939-ben 37 perc alatt tette meg a vonat, most viszont 49 percet megy, ami az egyesület szerint jól tükrözi a pálya állapotát.

Az Adevarul című napilap megemlítette, hogy a szóban forgó vasutat a magyar állam építette mintegy 130 évvel ezelőtt, fontos volt ugyanis, hogy az akkor bányatelepülésnek számító Óradna be legyen kötve a vasúti hálózatba.

A Ziarul Financiar gazdasági napilap szerdán arról írt, hogy Románia a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban még egyetlen eurót sem tudott lehívni a rendelkezésére bocsátott, 6,94 milliárd eurós keretből nagy infrastrukturális beruházásokra, mert az irányító hatóságot nem akkreditáltatták Brüsszelben.








EZT OLVASTA MÁR?

X