Több ezer turista látogatja a parajdi sóbányát, amely kánikula idején megfelelő menedék


-A A+

Több ezer turista látogat ebben az időszakban a parajdi sóbányába, amely kánikula idején megfelelő menedék, ugyanis a bányában állandó, 16 Celsius-fokos hőmérséklet van, tájékoztatnak a bánya képviselői. 

A bánya műszaki igazgatója, Sebestyén József azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az év elejétől 4.500-zal többen látogatták a bányát, mint tavaly ugyanezen periódusban. 

Az idézett forrás szerint 2017. július 31-éig 340.715 látogató ment le a bányába, míg 2016 július 31-éig 336.069 személy járt a föld alatti csarnokban. 

Sebestyén József elmondta, az elmúlt napokban egy nap alatt legtöbb 5.600 turista ment le a bányába, de ez a szám növekedni fog a közelgő Nagyboldogasszony-napi, ünnepi minivakáció ideje alatt. 

A bányát látogató turisták közül egyesek egy-két órát töltenek a föld felszíne alatt, míg mások kúrára érkeznek, és naponta mintegy négy órát időznek a sós levegővel telített termekben. 

A turisták zöme romániai, azonban nagyon sok látogató érkezik a Moldovai Köztársaságból és Magyarországról, de más uniós országokból is. 

A parajdi sóbánya látogatóknak kialakított csarnoka 120 méteres mélységben található. A gyerekeknek itt játszótereket, kalandparkot alakítottak ki, de mozizni és étkezni is lehet, ugyanakkor ingyenes internet-csatlakozásra is lehetőség van. 

Akik szeretik a napsütést, azokat a parajdi sósvizű strand is várja. Sebestyén elmondta, rekordot döntöttek idén, amikor egy nap alatt 2.600 személy fordult meg a strandon. 

A természetjárók ellátogathatnak a Parajdi-sóhát és Só-szoros természetvédelmi területre. A 60 hektáron elterülő természetvédelmi területen ritka növények is nőnek, egyes fajok Romániában egyedinek számítanak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X