Stratégiát vált az Igazi Csíki Sör az „ellenük indított árháború” miatt


-A A+

Stratégiát vált a Csíki Sör: kivonul a nagy áruházakból és házhoz rendeléses értékesítésre vált - derül ki a Világgazdaságban megjelent interjúból, amelyben Lénárd András tulajdonost kérdezték.

"Mivel naponta szembesülünk a nagy sörcégek kiszorítási kísérleteivel, nem maradt más hátra, mint olyat csinálni, amire más nem képes: házhoz szállítjuk a termékeinket" – mondja Lénárd, aki szerint a nagy sörgyártók árháborút indítottak ellenük.

A tulajdonos elmondása szerint a nagy áruházak közül csak az Auchanban vannak jelen, ahol ugyanolyan kategóriájú sörök mellett az Igazi Csíki Sör kétszer annyiba kerül, és nem azért, mert ők adnák a duplájáért.

Miután nyáron sem nőtt a forgalmuk, ezért váltanak stratégiát. Ez Lénárd szerint elsősorban több befektetett munkát jelent a jövőben, és akár emberállomány-bővítést is. "Logisztikailag gyakorlatilag az öt raktárunkból a teljes országot képesek vagyunk lefedni, órákon belül bárhová ki tudjuk szállítani a megrendeléseket. A nagy sörcégek egyelőre nincsenek felkészülve hasonló kiszállításra, míg mi a kezdetektől úgy építkeztünk, hogy saját kézben tartsuk az értékesítési piacunkat" – mondta.








EZT OLVASTA MÁR?

X