Nagyon jó hírt kaptak a hazai autósok


-A A+

Megjelent csütörtökön a Hivatalos Közlönyben az a formanyomtatvány, amelynek segítségével a hazai autósok kérvényezhetik azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb hasonló néven létesített illetékként fizettek be az elmúlt tíz éve az államnak.

A formanyomtatvány itt tanulmányozható, és várhatóan hamarosan letölthető lesz az országos adóhatóság (ANAF) honlapjáról is. A kérvényt az ANAF-hoz lehet benyújtani 2018. augusztus 31-ig. A kormány által megszabott ütemterv szerint az illeték-visszafizetés 2018. január 1-jén kezdődik és 2019. március 31-én zárul.

A kormány augusztus elején döntött úgy, hogy tíz évre visszamenőleg visszaszolgáltatja valamennyi autósnak ezeket az összegeket. A döntés előzménye, hogy februárban a Grindeanu-kabinet eltörölte a környezetszennyezési illetéket, és ezáltal jelentősen olcsóbbá tette a használt járművek forgalomba helyezését.

Az országban 2007 óta létezik ilyen adó, amelyet időnként átneveztek. Először az autóregisztrációs adót vezették be 2007-ben, de azt kifogásolta az Európai Unió az áruk szabad mozgásának korlátozása miatt. Románia 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót bevinni Nyugatról, Bukarest pedig a regisztrációs adóval próbálta meggátolni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék.

Az Európai Bíróság 2011 áprilisban állapította meg, hogy Románia megsérti az európai uniós jogot az autóregisztrációs adóval. Ezt követően csökkentették az adó mértékét, majd 2013-ban átnevezték környezetszennyezési illetéknek. A kormány indoklása szerint a pénz visszafizetésével igazságot szolgáltatnak mindazoknak, akik 2007 és 2017 között befizették ezt az adót.








EZT OLVASTA MÁR?

X