Politikai villongásokra számítanak a londoni elemzők
Az érvénytelen népszavazás nyomán a politikai instabilitás elhúzódása és a belpolitikai villongások eszkalálódása következhet, ami már rövid távon tovább ronthatja a román befektetési eszközök, elsősorban a lej árfolyamát - jósolták helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők hétfőn.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének szakértői befektetők számára összeállított hétfői előrejelzésükben azt valószínűsítették, hogy mivel a referendumon nem sikerült elérni Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltását, immár nagyobb a kockázata a belpolitikai helyzet romlásának, mint javulásának a következő fél évben.
A ház elemzői szerint ugyanis a kormánykoalíció a választások közeledtével várhatóan még agresszívabb módszerekkel próbálja majd eltávolítani tisztségéből az államfőt.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics közgazdászainak hétfői értékelése szerint is hosszú ideig elhúzódó politikai instabilitás korszaka kezdődhet Romániában annak nyomán, hogy Basescu "túlélte" a népszavazást.
- 35327 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35330 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35330 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35331 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35332 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35333 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni