Halasztották a gáz árának emelését


-A A+

November elsejére halasztotta az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) a gáz árának növelését. 

Niculae Havrileţ, az ANRE elnöke arról tájékoztatta kedden az Agerpres hírügynökséget, hogy az általa képviselt hatóság megvárja, amíg a parlament törvényerőre emeli a gáz árának emelésére vonatkozó, 2016/64-es sürgősségi kormányrendeletet, a gáz ára pedig csak november 1-jén nő meg a háztartási fogyasztók számára. 

Havrileţ szerint a halasztást az indokolja, hogy a jogszabály parlamenti elfogadásakor több módosítást is be kell iktatni, amelyek befolyással lesznek a végső ár kiszámítására is. 

A 2016/64-es sürgősségi kormányrendelet jelentős módosításokat hoz a gázárakról rendelkező, 2012/123-as törvényhez képest. Ezek közé tartozik, hogy a gázgyártók kötelesek lesznek a termék 70%-át a tőzsdén keresztül értékesíteni. Ugyanakkor az OPCOM (Romániai villamosenergia- és földgázpiac kezelője) válik az egyetlen, törvény által elismert nagybani gáztőzsdévé. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, Niculae Havrileț korábban úgy nyilatkozott, hogy október elsejétől a lakossági villamos energia kWh-ja 3 banival drágul. Ez azt jelenti, hogy 100 kWh fogyasztás esetén 3,45 lejjel lett volna nagyobb a villanyszámla.








EZT OLVASTA MÁR?

X