Ezt fontos tudni a hazai autósoknak
Azok a gépkocsi-tulajdonosok is visszaigényelhetik az államtól a korábban befizetett regisztrációs adót, akik időközben eladták az illetékköteles járművüket. Sőt azok is, akik nem tudják bizonyítani, hogy kifizették az adót – emlékeztet az avocatnet.ro jogi portál.
Mint ismert, egy augusztusban hatályba lépett sürgősségi rendelet szerint a hazai autósok kérvényezhetik azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb hasonló néven létesített illetékként fizettek be az elmúlt tíz évben az államnak.
Az avocatnet.ro megkeresésére az Országos Adóhatóság (ANAF) közölte: az összeget visszaigényelhetik azok az autósok is, akik eladták már azt a gépkocsit, amelynek kifizették a regisztrációs adóját.
Az ANAF tájékoztatása szerint a kérvényhez csatolni kell a jármű forgalmi engedélyét és törzskönyvét. „Az összeg visszatérítését kérvényezni lehet akkor is, ha az autós nem tudja bizonyítani, hogy kifizette a jármű regisztrációs adóját” – olvasható az ANAF válaszában.
Az adó visszaigénylői a kérvényt 2018. augusztus 31-ig nyújthatják be az adóhatósághoz. A kormány által megszabott ütemterv szerint az illeték-visszafizetés 2018. január 1-jén kezdődik és 2019. március 31-én zárul.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni