Aradi tanácselnök: nem reform, hanem „adóügyi mészárlás”


-A A+

Több mint 35 millió eurós hiányt okozhat 2018-ban Arad megyének a személyi jövedelemadó 16-ról 10 százalékra való csökkentése – kongatta meg a vészharangot szombati közleményében Iustin Cionca, a megyei tanács nemzeti liberális párti elnöke.

Mint köztudott, a beszedett személyi jövedelemadó fordítják vissza a megyei és helyi tanács költségvetés-kiegészítését, így az adócsökkentés érzékenyen érinti nemcsak a megyei, hanem közvetetten valamennyi helyi önkormányzatot.Cionca szerint a bevételkiesés a beruházásokat, az egészségügyi és tanügyi intézmények fenntartását érinti majd a legérzékenyebben. A megyei önkormányzat szakembereinek számításai szerint Arad megyében a polgármesteri hivatalok három százaléka csődközeli helyzetbe jut, legalábbis a közalkalmazottak fizetésére nem lesz elég pénze.

A tanácselnök emlékeztetett arra, hogy a szociáldemokrata kormánytól Arad megye mindössze öt kilométernyi közúti infrastruktúra-fejlesztésre elegendő állami költségvetési támogatást kapott. Az általa „adóügyi mészárlásnak” nevezett „reform” után még sötétebbek a kilátások a jövő évre – összegzett Cionca.








EZT OLVASTA MÁR?

X