Fejlesztik a szatmárnémeti repülőteret


-A A+

Mintegy 15 millió eurós beruházással fejlesztik a következő két évben Szatmárnémeti repülőterét (ebből 3,8 milliót a tulajdonos, a megyei tanács ad), amely a múlt esztendőben ünnepelte fennállásának 75.évfordulóját.repter

Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón Nicolea Fechete igazgató elmondta, hogy teljes egészében megújulnak és bővülnek a légi forgalmat kiszolgáló létesítmények. Elsősorban korszerűsítik, a mai követelmények szintjére emelik a 3,5 km hosszú kifutópályát, kétszeresére bővítik a jelenleg 800 négyzetmétere utas-várakozót is magába foglaló főépületet, s mobil üzemanyagtöltő-állomást szereznek be, hogy a növekvő forgalmat, köztük a kisgépeket is, jobban és gyorsabban ki tudják szolgálni.

Mindenekelőtt az elkezdett fejlesztésektől várják a forgalom további növekedését, ami tavaly még nem érte el az évi húszezer utast. Többek között azért nem, mert a nagy hírveréssel beharangozott törökországi üdülőjárat nem hozta a remélt forgalmat. Jobb marketing-tevékenységgel szeretnék bővíteni a forgalmat például egy római, frankfurti és müncheni járat beindításával.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X