Érvénybe lép a környezetszennyezési bélyegilleték
Elfogadta a kormány kedden az úgynevezett környezetszennyezési bélyegilleték bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, az új illeték lényegében az autóregisztrációs adót váltja.
Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter a kabinet ülését követően bejelentette, hogy március 15-én lép hatályba a rendelet, amelynek célja a román gépkocsipark felújítása.
Szakemberek szerint azonban az átnevezett regisztrációs adó megkönnyíti a használt autók vásárlását, hiszen esetükben a bélyegilleték 60-90 százalékkal alacsonyabb, az új autóknál viszont a bélyegilleték átlagban 10 százalékkal magasabb lesz, mint az adó volt.
A 60-90 százalékos csökkenés az Euro 1-es és 2-es gépkocsikra vonatkozik, míg a kevésbé környezetszennyező Euro 3-as és 4-es gépkocsik esetében az illeték 10 százalékkal lesz magasabb a regisztrációs adónál.
A miniszter közölte, hogy a gázolajjal működő gépkocsik gazdáinak általában többet kell majd fizetniük, mint a benzinnel működő, hasonló kategóriájú járművek tulajdonosainak. Az elektromos autókra és hibridekre nem vetnek ki illetéket.
A környezetszennyezési bélyegilleték az autóregisztrációs adót váltja, amelyet Románia már sokszor módosított, mert az Európai Unió kifogásolta az áruk szabad mozgásának korlátozását. Románia azt akarta megakadályozni az adóval, hogy Európa autótemetőjévé váljon, de megsértette az uniós szabályokat.
Az új környezetszennyezési bélyegilleték, akárcsak a regisztrációs adó, néhány száztól néhány ezer euróig terjed.
- 35401 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35404 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35404 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35405 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35406 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35407 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni