Mutatjuk a Tiltott Csíki Sör tulajdonosának amerikai bírósági iratát


-A A+

Portálunk is birtokába jutott annak az amerikai bírósági iratnak, amely bizonyítja, hogy 2001-ben az Egyesült Államokban letartóztatták és embercsempészettel vádolták meg a Tiltott Csíki Sör akkoriban huszonéves tulajdonosát.  A dokumentum szerint Lénárd András óvadékkal szabadult, majd Kanadába menekült.

Elsőként a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Lénárd Andrást 2001. január 21-én elfogta az amerikai rendőrség, amint Kanada és az Egyesült Államok közötti zöldhatáron, két mérföldre a hivatalos határátkelőhelytől autójában három külföldi nőt csempészett az országba. A tettenérés után letartóztatták, és külföldiek becsempészésével vádolták meg. Az üzletember az óvadék kifizetése után elhagyta az Egyesült Államokat.

Lénárd András megkeresésünkre nem válaszolt, csütörtökön pedig egy videóinterjúban reagált a magyarországi lap írására. Ebben arról beszél, a söripar „hatalmas lobbierővel rendelkező” főszereplői le akarják járatni, és csak azt ismeri el, hogy a 2000-es évek elején „elindult egy ügye” az Egyesült Államokban, mert illegálisan tartózkodott az országban. Válaszaiban egy szóval sem említette, hogy letartóztatták, illetve bűncselekmény elkövetésével vádolták meg. Igaz, a kérdező – vélhetően az üzletember beosztottja – csak a mikrofonállvány szerepét töltötte be az interjúban.

Megnéztük a bírósági iratot

Csütörtökön a Maszol is megszerezte azt a New York-i bírósági iratot, amelyre a Magyar Nemzet az állításait alapozta. Ez voltaképpen a Lénárd András elleni 2001-ben indított eljárás adatlapja, amely kronologikusan ismerteti az ügyében hozott intézkedéseket a letartóztatásától az óvadéki kifizetésén át az esküdtszéki tárgyalások időpontjának kitűzéséig.

Az itt megtekinthető dokumentumból kiderül, hogy az üzletembert nemcsak illegális tartózkodással (illegal residence) gyanúsították, hanem külföldiek becsempészésével és befogadásával (bringing in and harboring aliens) vádolták, ami bűncselekmény (felony). Ez indokolta a január 26-i letartóztatását is, hiszen a túltartózkodás csak kihágás, amiért nem börtön, csak kiutasítás jár.

A bírósági irat szerint Lénárd Andrással együtt előzetes letartóztatásba került három magyar nő is (nevüket kitakartuk), akiket kihallgattak az ügyben. A Magyar Nemzet úgy tudja, egy amerikai sztriptízbárban táncoltak volna, de nem kaptak vízumot. Lénárd őket csempészte át a zöldhatáron Kanadából az Egyesült Államokba.

A vádirat már február 9-én elkészült, az első esküdtszéki tárgyalást 2001. április 23-ra tűzték ki, ezt előbb május 29-re, majd június 18-ra halasztották. Az óvadékot 50 ezer dollárban állapították meg, amelyből Lénárd András menyasszonya 15 ezer dollárt fizetett ki február 16-án, hogy a vőlegénye elhagyhassa a fogdát.

A június 18-i tárgyalásra azonban nem került már sor, mert az üzletember ügyvédje június 13-án közölte: védence Kanadában tartózkodik, és nem áll szándékában visszatérni az Egyesült Államokba. Ekkor újabb letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Az utolsó előtti – november 16-i – bejegyzés szerint a bíróság felszólította Lénárdot az óvadék maradékának, 35 ezer dollárnak a kifizetésére, aminek ő (vagy a nevében a menyasszonya) a dokumentum szerint november 23-án eleget tett.

A bűncselekmények elévültek

Portálunknak névtelenül nyilatkozó jogász szerint Lénárd András bűncselekménye nem volt annyira súlyos, hogy az amerikai hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki ellene, neve az Interpol listájára sem került fel. New York állam törvényei szerint az embercsempészet bűncselekményének elévülési ideje 5 év. Az üzletember bűncselekményt követett el azáltal is, hogy nem jelent meg a bíróságon, de ennek elévülési ideje szintén 5 év. Az nem világos azonban, hogy mi történne Lénárd Andrással, ha most az Egyesült Államok területére lépne.








EZT OLVASTA MÁR?

X