Elfogadták: ingyen malacokat ad a kormány a tenyésztőknek
Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását - döntötte el szerdán a kormány.
A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon adhatják le.
Az állami támogatást három évig tervezi működtetni a kormány, idénre 4,6 millió lejt különítettek el erre a célra. A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.
A kormány azért döntött az állami támogatás biztosításáról, mert jelenleg kicsi a romániai mangalica és a báznai állomány, a tenyésztők többsége lemondott erről a két fajtáról, és szeretnék gyarapítani a számukat.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni