Szinte másfélszer annyit fizetünk a tojásért, mint egy éve
2018. január 12., péntek, 13:41 | Agerpres
A tojás, a vaj és a friss gyümölcsök drágultak a legnagyobb mértékben az élelmiszerek közül decemberben az előző hónaphoz képest, miközben a nem élelmiszer-ipari termékek közül az üzemanyag ára nőtt leginkább - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Novemberhez képest decemberben a tojás 6,72 százalékkal, 2016 decemberéhez képest 43,19 százalékkal, a vaj 2,65 százalékkal, a friss gyümölcsök 1,32 százalékkal drágultak. A zöldségekért és zöldségkonzervekért 1,54 százalékkal fizettünk többet decemberben, a burgonya pedig 1,32 százalékkal drágult.
2,04 százalékkal drágultak a repülőjegyek, de a közszállítás, a vendéglátóegységek szolgáltatásai, a ruha és cipőjavítás, a víz, a kanalizálás és a szemétszállítás is többe került decemberben.
Csökkent ugyanakkor a citrusfélék (-4,37 százalékkal), a cukor (-1,13 százalékkal) és az olaj (-0,29 százalékkal) ára.
Az INS szerint 2017 decemberében az infláció éves rátája 3,3 százalékra emelkedett, míg novemberben 3,23 százalékos volt.
A Román Nemzeti Bank (BNR) novemberben emelte 2017-es inflációs előrejelzését, a korábban közölt 1,9 százalékról 2,7 százalékra módosítva azt.
2018-ra 3,2 százalékos fogyasztói árnövekedést jósol a BNR.
Lájkolta már a Maszol Facebook oldalát?
- 39309 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39311 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39311 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39313 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39314 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39314 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni