Ilyen változások lesznek a szabadfoglalkozásúak 600-as űrlapja kapcsán


-A A+

Azok a személyek, akik a becsült jövedelemnél kevesebbet valósítottak meg, visszakapják a pénzüket - nyilatkozta Ionuţ Mişa pénzügyminiszter kedden a szenátus gazdasági bizottságában, a 600-as nyilatkozat kapcsán tartott meghallgatáson.

Ugyanakkor bekerelüne a szabályozásba az is, hogy ha valakinek év közben megszűnik az a tevékenysége, amelyből a fizetésen kívüli jövedelme származott, és erről értesíti az adóhivatalt, a hátralévő határidők alkalmával nem kell fizetnie (az összeget négy részletben kell befizetni) - mondta a tárcavezető. 

Rámutatott, a 600-as űrlapot azoknak a magánszemélyeknek kell kitölteniük, akiknek a nem fizetésből származó bevételük 2017-ben meghaladta a minimálbér tizenkétszeresét (12x1.900 lej, tehát a 22.800 lejt). 

Radu Derscariu, a Deloitte Románia tanácsadócég igazgatója elmondta: az összeg kiszámításánál nem veszik figyelembe a fizetéseket, újdonság viszont, hogy az osztalékok beleszámítanak a jövedelembe, az eddigi gyakorlat szerint ugyanis ha valaki alkalmazott volt, a felvett osztalék után nem kellett egészségbiztosítási járulékot fizetnie. Amennyiben a fizetésen kívül 2017-ben szerzett jövedelem minden forrás összesítése után meghaladja a 22.800 lejt, a magánszemélyeknek kötelező módon be kell nyújtaniuk a 600-as űrlapot, és 10 százalékos egészségbiztosítási járulékot (CASS) kell fizetniük az 1.900 lejes minimálbér után. Ha a szerzett jövedelem nem éri el ezt az értéket, nem kell benyújtani a 600-as űrlapot, és nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni 2018-ban. 

Ami a 25 százalékos nyugdíjjárulék (CAS) befizetését illeti, a független tevékenységet folytatók ezt is a 600-as űrlappal tehetik meg.

"Az adófizető megválaszthatja, hogy milyen összeg után szeretne CAS-t fizetni, ám ez nem lehet kisebb, mint a bruttó havi minimálbér 12-szerese. Gyakorlatilag választhat, hogy a miniamálbér vagy egy nagyobb összeg után akar nyugdíjjárulékot fizetni, felső határ nincs. Kivételek nem lesznek, a járulékot az egy évvel korábban megvalósított jövedelem után kell fizetni" - magyarázta Descariu.

A 600-as űrlap benyújtási határidejét március 1-jéig kiterjesztették, derül ki abból a sürgősségi kormányrendelet-tervezetből, amelyet közzétettek a pénzügyminisztérium honlapján. A halasztást azzal indokolják, hogy új kategóriák vannak, amelyeknek most be kell nyújtaniuk az űrlapot, és ezeknek gondot jelenthet e határidő betartása.

Néhány órával a sürgősségi kormányrendelet-tervezet megjelenése előtt Liviu Dragnea bejelentette, hogy az új kormány január 31-i első ülésén elfogad egy rendeletet a 600-as űrlap benyújtási határidejének meghosszabbításáról. 








EZT OLVASTA MÁR?

X