Szándékosan vitték csődbe a nagyváradi cukorgyárat?


-A A+

A vállalat 200 alkalmazottja utcára kerül, a telephely értékes telkét az önkormányzat veszi meg. A német tulajdonos ezentúl importcukrot forgalmaz majd Romániában.

Félévszázados folyamatos működést követően idén tavaszal végleg lehúzza a rolót a nagyváradi cukorgyár. A Zahărul Oradea Rt.-t arra hivatkozva szünteti meg tulajdonosa, a német Pfeipfer&Langen, hogy a működtetése nem gazdaságos. A váradi székhelyű vállalat, mely az ország második legnagyobb cukorgyártója és forgalmazója, 352 millió lejes árbevétel mellett, 28,6 millió lejes veszteséggel zárta a 2016-os évet, s valószínűleg a tavalyi év eredménye sem volt lényegesen jobb. A cég adósságállománya 220 millió lej körül mozog.

Az anyavállalat indoklása szerint a gyár bezárása az uniós cukorkvóta tavalyi megszüntetésének a következménye. 2017 szeptemberéig az EU központilag meghatározta, hogy minden egyes tagország, illetve cukorgyártó vállalat milyen mennyiségű kristálycukrot állíthat elő, azóta azonban az ágazat szabadpiaci rendszerben, külső szabályozás nélkül működik. Szakértők szerint a látszólag fontos változásnak nincs lényeges hatása az ágazatra, mivel Európában kb. 1,5 millió tonnás túltermelés van, ráadásul az unióban a cukor drágább a világpiaci árnál, ami gátolja az exportot.

Jól járnak a telek eladásával

Mindezek ellenére a nagyváradi cukorgyár sorsát nem biztos, hogy kizárólag a kedvezőtlen piaci viszonyok pecsételték meg. Dragoș Frumosu, az Élelmiszeripari Szakszervezetek Szövetségének (FSIA) elnöke szerint a Pfeipfer&Langen szánt szándékkal vitte csődbe váradi leányvállalatát, legalábbis erre utal, hogy nem volt hajlandó eladni azon cukorrépa-termesztőknek, akik éveken át a beszállítói voltak.

A FSIA elnöke szerint gyanúra ad okot az is, hogy a Zahărul Oradea az anyacégétől vett kölcsön pénzt, egy átlagos banki hitelnél sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett. A Pfeipfer&Langen számára nem jelent érvágást a váradi gyár bezárása, ugyanis jó áron értékesítheti annak hatalmas, a város határában, a borsi határátkelőhöz vezető országút mellett fekvő telkét. A városi önkormányzat máris jelezte, hogy megvásárolná az ingatlant.

A német konszern továbbra is fontos szereplője lesz a hazai piacnak, a lengyelországi és németországi üzemeiben megtermelt cukrot fogja forgalmazni. Ebből a célból már be is jegyeztek egy céget, szentjánosi székhellyel, Pfeipfer&Langen Románia néven. „Megtartják a szép nagy romániai szerződéseiket, továbbra is ők lesznek például a Coca-Cola beszállítói. A Diamant márka továbbra is jelen lesz a piacon, megőrzi a piaci részesedését, a vásárlók már ismerik, az meg kit érdekel, hogy külföldön gyártják?” – teszi fel a költői kérdést Dragoș Frumosu.

Tizedére csökkent a cukorgyárak száma

A megszüntetésre ítélt nagyváradi cégnek jelenleg 200 alkalmazottja van, akiket márciussal kezdődően, több lépcsőben bocsátanak majd el. Az állás nélkül maradó dolgozók szolgálati idejük függvényében 6-10 havi bérnek megfelelő végkielégítést kapnak. Rajtuk kívül az üzem bezárásának legnagyobb vesztese mintegy 90, Bihar, Szatmár, Arad és Temes megyei cukorrépa-termelő lesz, akik felvásárló nélkül maradnak.

A hazai cukorgyártás legjobb éve 2004 volt, amikor 33 gyár működött az országban, melyek 6,8 milliárd lejes forgalmat bonyolítottak. 2016-ra a cukorgyártók árbevétele 1,6 milliárd lejre csökkent, az üzemek száma pedig 14-re csökkent. Ezek többsége azonban csak papíron létezik, termelés csak négyben folyt. A váradi cukorgyár bezárását követően három működő üzem marad Romániában, közülük kettő Erdélyben, Botfaluban és Marosludason.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X