Kisebb büdzsé, nagy tervek: jóváhagyták Maros megye költségvetését


-A A+

Tavalyhoz képest kisebb kiadásokkal, de sok tervvel hagyták jóvá Maros megye költségvetését a csütörtöki soros ülésen.

Péter Ferenc megyei tanácselnök elmondta: mindig nagyon fontos a megyei önkormányzat életében az az időszak, amikor jóváhagyják a megye költségvetését, mivel nagyon sok múlik azon, hogy az adott évben mire tudnak pénzt szánni, hogyan gazdálkodhatnak az erőforrásokból.

2018-ban a jövedelmi oldalon 696,528 millió lejjel rendelkeznek a költségvetésben, a kiadások pedig elérik a 773,533 millió lejt. A tanácselnök az ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a jövedelmi adó 16 százalékról 10 százalékra csökkentése miatt a megyei önkormányzatnak ítél összeg jóval kevesebb, viszont különböző pályázatok és kormányprogramok segítségével igyekeznek pótolni a hiányosságokat.

„Nagyon várjuk a júniusi a kormány által megígért költségvetés-módosítást, ami által a miniszterelnök véleménye szerint nem lesz senkinek kevesebb a költségvetése annál, ami volt előző években” – magyarázta.

A megyei tanács számára az volt a legfontosabb szempont, hogy száz százalékig tudjak fedni azokat a költségeket, amelyek az olyan intézményekre vonatkoznak, amelyek javításra szorulnak és veszélybe kerülhet a működésük. Emellett hangsúlyt fektetnek az idei költségvetésben is a kulturális, ifjúsági és felekezeti intézmények támogatására.

„A beruházások kapcsán még elmondható, hogy több benyújtott európai uniós pályázatról és már négy aláírt fontos szerződésről tudunk beszélni: egy a Kultúrpalotát, egy a Természettudományi Múzeumot érinti, illetve a Nyáradtő-Dicsőszentmárton útszakaszra vonatkozó szerződést írtuk alá”- tette hozzá Péter.

Az egészségügy terén a megszokott támogatások mellett két beruházásról is szó esett: egy rákos betegek számára fontosnak ígérkező központ létrehozásán dolgoznak, illetve biztosítják az önrészt a megyei kórház eszközvásárlásban való támogatásáért letett pályázatban.

A nem visszatérítendő támogatásokról megtudtuk: mivel 2016-ban problémát jelentett az, hogy nem volt biztos hátterük a szociális intézményeknek, ezért a tavaly évtől növelték az összeget, és kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy biztosítva legyenek azok a körülmények, amelynek köszönhetően az alapítványok dolgozói eljuthatnak minden időshöz vagy rászorulóhoz, akiknek szükségük van rájuk.

A reptér felújításáról elhangzott: megvan a fedezet a munkálatok elkezdéséhez, dolgoznak azon, hogy a lehető leghamarabb elindulhasson a légi forgalom.                                                                                                  








EZT OLVASTA MÁR?

X