Csoportos elbocsátások 2018-ig az állami energiavállalatoknál


-A A+

Csoportos elbocsátásokat tervez a kormány 2013 és 2018 között az állami energiavállalatoknál a nemzetközi hitelezőkkel szemben vállalt kötelezettségek nyomán – jelentette be szerdán a gazdasági minisztérium.

Az ismertetett sürgősségi kormányrendelet-tervezetet szerint 15 állami energiavállalatnál lesznek csoportos elbocsátások. A Mediafax hírügynökség által ismertetett rendelet szövege nem tartalmaz konkrét számot a leépítésekről, és határidőként csak annyit állapít meg, hogy 2018-ig kell végrehajtani a később engedélyezett átszervezési tervek alapján.

A listán szereplő vállalatok többsége energiavállalat, így megtalálható az Electrica villamosenergia-szolgáltató, a villamoshálózat kezeléséért felelős Transelectrica, a Termoelectrica hőenergia-szolgáltató, valamint az olténiai és a vajdahunyadi energiaközpont. Az érintett vállalatok között van az országos urán- és sókitermelő vállalat is. A rendelet szabályozza, hogy milyen feltételek mellett ítélhető meg végkielégítés az elbocsátandó dolgozóknak.sediucentralelectrica

A dokumentum kitér arra is, hogy a leépítéseket Románia nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségek teszik szükségessé.

Románia legutóbb két évvel ezelőtt kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében 5,3 milliárd euróról szóló, többoldalú nemzetközi, elővigyázatossági hitelmegállapodást. Ennek sikeres lezárása attól függ, hogy a kormány rendezni tudja-e a veszteségesen működő román állami vállalatok kérdését.

Az IMF két éve szorgalmazza a veszteséges vállalatok átszervezését vagy privatizálását, a román kormány azonban ezeknek a kötelezettségeknek nem tett eleget. Ezért 2009 óta - amikor Románia megkötötte az első hitelmegállapodást - most először merült fel annak a veszélye, hogy Románia nem tudja sikeresen lezárni a hitelszerződést. Ennek határideje tavasszal járt volna le, de januárban Bukarest három hónap haladékot kapott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X